Erdélyi csipkék a Székely Nemzeti Múzeumban

Ma már kevesen tudják, hogy a a 17. századtól kezdődően Erdélyben is nívós csipkeművészet élt a nyugat- és közép-európai összefüggő csipkeövezetek árnyékában. Ennek az elfeledett kulturális örökségnek az áttekintésére, megőrzésére kevés hangsúlyt fektettek eddig a múzeumok. A kiállítás megnyitójára október 29-én, kedden 18 órakor kerül sor, köszöntőt mond Vargha Mihály igazgató, a tárlatot Gazda Klára néprajzkutató méltatja, a kiállítás kurátora Szőcsné Gazda Enikő. A kiállítás Erdély csipkeművészetének legfontosabb központjait és technikáit tekinti át.

Az európai csipkeverés eredete visszanyúlik a XVI. századba, a reneszánsz korába. Technikája a gombkötő iparból fejlődött ki Génovában, és innen terjedt el később Közép-Nyugat-Európában, művészetté először Németalföldön vált, de évszázadokon keresztül híres és keresett volt a brüsszeli és a velencei csipke is. A varrott és vert csipke mindig értékesebb volt, mint a horgolt.

„A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki, és főként a nyugati csipkedivat Erdélybe áramlásáról árulkodnak: 17–18. századi miseruhák, egyházi tárgyak, nemesi díszruhák, átmeneti műfajú hímzett-áttört kézimunkák járultak ahhoz, hogy az itteni lakosság is megkedvelje a csipkét. A kiállítás e korai, Nyugat-Európából importált ritkaságokkal indít, majd áttér Erdély híresebb központjainak ismertetésére: torockói, segesvári, székelyszentkirályi, háromszéki és csíki vert csipkék, besztercei szász és kalotaszegi, székelyföldi magyar rececsipkék, szatmári és háromszéki frivolitás, dél- és nyugat-erdélyi román varrott csipke, árapataki rojtkötés, majd a 19. század végétől egyre inkább teret nyerő horgolt csipke divatjára világít rá, de kitér egy háromszéki iparművész, Szentkatolnai Bálint Benedek tüllhímzéseinek és terveinek ismertetésére is\" – olvashatjuk a múzeum leírásában.

A reprezentatív kiállítás anyaga a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumból, a Csíki Székely Múzeumból, a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeumból, a válaszúti Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központból, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságtól, a Mérai Tájházból és a budapesti Néprajzi Múzeumból származnak.