Érdekes égi jelenségek 2014-ben

Noha számtalan csillagászati jelenség lesz idén az égen, Romániából keveset láthatunk ezekből. A háromszéki amatőr csillagászok azonban készülnek a különböző megfigyelésekre.

Bús Ildikó

2014. január 07., 13:272014. január 07., 13:27

2014. január 09., 10:352014. január 09., 10:35

Az egyik nemzetközi csillagászati oldal összeállítása szerint idén 101 nagyszerű csillagászati élményt fedezhetnek fel azok, akik érdeklődnek a téma iránt, viszont a legtöbb jelenség országunkból nem látható. Az év csillaghullással indult, igaz, a felhős, ködös időjárás miatt nem volt követhető a jelenség, de augusztusban minden bizonnyal szabad szemmel is rengeteg hullócsillagot láthatunk majd. Az intenzív csillaghullásra az előrejelzések szerint augusztus közepén kerül sor, de napra pontosan csak nem sokkal a meteorraj érkezése előtt lehet majd megállapítani a dátumot – magyarázzák a csillagászok. Szintén augusztusban vörös fényben lesz látható a Hold, mivel a közte és a Föld között lévő távolság jelentősen csökken, és kialakul a szuperhold. 2014-re két nap- és holdfogyatkozást is várnak a csillagászok, de egyik sem látható térségünkben.

Az idei égi jelenségekről Csere Mihály amatőr csillagásszal és kezdő asztrofotóssal beszélgettünk, aki szabadidejében keresi és fedezi fel a különleges csillagászati jelenségeket. Misi szerint a látványos égi dolgokról lemaradunk idén, hiszen a nap- és holdfogyatkozások nem lesznek láthatók, a klasszikus hullócsillag rajok pedig évről évre megjelennek. „A közeljövőben, január 14-én lehet számítani különleges jelenségre, amikor a Föld áthalad az Ison üstökös csóváján, amit a közelítéskor hagyott, és ennek következtében kialakulhat látványos csillaghullás, de még ez sem teljesen biztos” – mondta az amatőr csillagász.

A Vega Csillagvizsgáló Egyesület idén is megrendezi a csillagászat napját tavasszal és ősszel is, amikor minden érdeklődőt várnak a különböző égi objektumok megtekintésére, profi távcsövekkel. A tervek szerint a Hold megfigyelése mellett „mélyebb” dolgokat is vizsgálnak majd, így láthatók lesznek a Jupiter, Mars, Szaturnusz bolygók is. Bár a Mars nem lesz megfelelő pozícióban, mégis jó körülmények között lehet majd megfigyelni, és kis szerencsével a felszíni formák is jól kivehetők lesznek. A csillagászok reménykednek abban is, hogy a PanStarrs üstökös a számítások szerint fényesedik és az is jól látható lesz, de ezt megjósolni nem lehet, mivel az ISON üstökös sem hozta a várt reményeket. „Az ISON sem hozta a várt eredményt, amire mindenki számított, hogy a nappali égbolton is látható lesz, hanem szétesett a Nap mellett, így csak néhányan látták mielőtt elérte a Napot. Ezért nehéz megjósolni azt, hogy mi lesz látható és mi nem” – fűzte hozzá Csere Misi. 

Háromszéken a Benedekmezőn található Vega Csillagvizsgálónál lehet eget kémlelni, a csillagászok csoportok bejelentkezését várják, majd különböző megfigyelési éjszakákat tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés