Bűncselekményekre panaszkodnak az Őrkő környékén élők

Több, a sepsiszentgyörgyi Őrkő lakóövezet környékén élő személy is jelezte, hogy az utcákon végigsétáló lakók belekötnek a sétáló gyerekekbe, kiabálnak és sok esetben a kertekbe is behatolnak. A rendőrök már számos bűncselekmény ügyében jártak el.

Bencze Melinda

2016. július 07., 17:402016. július 07., 17:40

A rendőrség munkatársai több alkalommal is folytattak megelőző akciókat az Őrkő zónájában: ellenőrizték az ott lakók romániai törvénykezésekre vonatkozó ismereteit, ugyanakkor a környéken működő tanügyi intézményekben tartottak felvilágosító órákat – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint fogalmazott, a háromszéki rendőrök ebben az évben 157 megelőző intézkedést foganatosítottak idén az együttélés, közrend, továbbá a háziállatok felügyelete terén.

A rendőrök nyolc bűncselekményt lepleztek le elkövetésük pillanatában az említett lakóövezetben, amelyek még további húsz, jelentett bűnügyi eset nyomozásához vezettek – számolt be Stoenescu Silviu, ezredes, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa. A bejelentett bűncselekmények közül négy esetben ingatlan területén történt lopás gyanújával nyomoztak, ezek közül a tulajdonosok három esetben nem tették meg a javak megvédésére vonatkozó, javasolt óvintézkedéseket. A többi esetben testi sértés, lakhelyen való bántalmazás és fenyegetés történt. A környéken élők összesen 103 bejelentést tettek, ezek egy részét lezárták és vannak még folyamatban lévő nyomozások.

Stoenescu Silviu felhívja a figyelmet, hogy a lopások megelőzése érdekében a tulajdonosok zárják be lakásuk ajtaját és a kapukat úgy éjszakára, mint nappalra abban az esetben is, amikor otthon tartózkodnak. A testi sértés, valamint fenyegetések ellen arra kérik a háromszéki rendőrök az ott élőket, kerüljék az összetűzéseket és főként az olyan beszélgetéseket, amelyek alkoholos italokat fogyasztott személyekkel zajlanak. Azok, akik valamilyen bűncselekmény áldozatává válnak, mindenképp jelentsék a hatóságoknak a 112-es segélyhívószámon – zárta Stoenescu Silviu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés