Bocsánatkérést vár az EMNT

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Becsületbe gázolónak tartja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos vezetősége az RMDSZ és az MPP háromszéki képviselőinek a szervezet által működtetett irodahálózat tevékenységét illető, a napokban elhangzott kijelentéseit.

Nagy D. István

2014. február 19., 15:392014. február 19., 15:39

2014. február 20., 12:042014. február 20., 12:04

Az EMNT álláspontját Sándor Krisztina ügyvezető elnök, valamint Tiboldi László, az EMNT alelnöke, székelyföldi honosítási koordinátora ismertették szerdán Sepsiszentgyörgyön. A szintén jelenlévő Sánta Imre, a szervezet sepsiszéki elnöke bevezetőként a háromszéki szervezetek elnökeinek tiltakozó nyilatkozatát is átadta a sajtónak. Sánta az alkalomból elmondta: a jelek szerint Háromszéken általános támadás zúdult az EMNT irodahálózatára, mind az RMDSZ, mind pedig az MPP részéről, és ezt nem hagyhatják szó nélkül. Tamás Sándor, a szövetség területi szervezetének elnöke, valamint Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei vezetője kijelentései ugyanis alapjaiban igyekeznek kikezdeni a Demokrácia Központok hírnevét – tette hozzá. A széki elnökök – amellett, hogy elutasítják az általuk összehangoltnak minősített lejáratási kampányt – felelősségteljes és pontos munkát kérnek azoktól, akik „versenyfutást” gerjesztenek a honosítás és a regisztráció körül, emlékeztetve, hogy főképp előbbi nem csupán néhány dokumentumnak az „összedobása” egy pártlogóval ellátott mappában.

Becsületbeli ügy?

Sándor Krisztina ehhez kapcsolódóan úgy értékelte, hogy Tamás Sándor – akinek pénteken elhangzott álláspontjáról beszámoltunk – tulajdonképpen a magyar állam által támogatott irodahálózatot támadta. Az RMDSZ-es politikus a honosítással kapcsolatos érdeklődés kapcsán mások mellett azt nyilatkozta, hogy „akiket eddig ezzel megbíztak, és pénzzel pumpáltak, azok nem végezték el a munkát. Ezt ki kell mondani, mert a Demokrácia Központok komoly apparátussal pénzt kaptak arra, hogy ezt a munkát elvégezzék, és most mégis háromszor akkora az igény a honosításra, mint a regisztrációra”.

Sándor Krisztina szerint az általa képviselt szervezet nem tud mit kezdeni a megyei önkormányzat vezetőjének kijelentéseivel, olyan körülmények között, hogy az irodahálózat révén az elmúlt három évben több mint kétszázezer személynek segítettek a honosítási eljárás lebonyolításában. Ráadásul az anyaország külképviseleteitől is azt a visszajelzést kapták, hogy a legalacsonyabb hibaszázalékkal dolgozó pontosan ez az irodahálózat. Az ügyvezető elnök szerint Tamás Sándor nem csak az EMNT munkatársait sértette meg kijelentéseivel, hanem mindazokat, akik bizalommal fordultak hozzájuk. Mindez olyan körülmények között, hogy az EMNT-irodák azok, amelyeket többen felkeresnek, mivel az MPP és az RMDSZ szakértői által összeállított iratcsomók hibásaknak bizonyulnak. Sándor Krisztina emellett ellentmondásosnak találja azt is, hogy Tamás Sándor azután fogalmazta meg a kritikáját, hogy Nemes Előd, akit pont a regisztrációval koordinálásával bízott meg az RMDSZ, két és fél évig az EMNT iroda vezetőjeként pont ezt a folyamatot irányította.

Tiboldi László a magyar kormány elleni támadásként is értelmezte az utóbbi napok nyilatkozatait, nagyjából ugyanazon érvek mentén, mint Sándor Krisztina. Abban mindketten egyetértettek, hogy becsületbeli kérdésről van szó, amely kapcsán a legkevesebb, ami elvárható, hogy Tamás Sándor bocsánatot kérjen. Kulcsár Terza József esetében nem fogalmaztak meg hasonló elvárást. A szervezet képviselői ugyanakkor elutasítják, hogy adott politikai alakulatok kampánycélokra használják fel az olyan „szent ügyeket”, mint a honosítás és a regisztráció, és felajánlották együttműködésüket az RMDSZ és az MPP ez irányú tevékenységet folytató irodáinak, a hibák csökkentése végett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

A Kós Károly-i építészeti örökség esszenciája – Makovecz-ház Sepsiszentgyörgyön

Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.

A Kós Károly-i építészeti örökség esszenciája – Makovecz-ház Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 15., szombat

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson

A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson
2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés