
Fotó: Nagy D. István
Fehér fóliával fedték le csütörtökön Gidófalva község polgármesteri hivatalának homlokzatán a Községháza feliratot, illetve a helyi kultúrotthon épületének feliratát.
2014. február 14., 21:152014. február 14., 21:15
Berde József, Gidófalva polgármestere a Székelyhon.ro érdeklődésére közölte, ő döntött úgy, hogy ideiglenesen letakarja a magyar feliratokat. Az elöljáró beszámolt arról is, hogy a község nemrégiben veszítette el a pert a háromszéki prefektúrával szemben, a polgármesteri hivatal homlokzatán elhelyezett Községháza felirat ügyében. Az ítélet nem jogerős, egyelőre csak első fokon, a Kovászna Megyei Törvényszéken maradt alul az önkormányzat, de már meg is fellebbezték a bírósági döntést a Brassói Táblabíróságon. Dumitru Marinescu prefektus a keresetben az önkormányzat bírósági kötelezését kérte a felirat eltávolítására. Ami a művelődési otthon homlokzatán lévő – szintén magyar nyelvű – feliratot illeti, Berde elmondása szerint ezzel kapcsolatosan a napokban kapták meg a kormányhivatal felszólítását az eltávolításra.
Berde a feliratok eltakarását azzal indokolta, hogy székely zászló és nyelvhasználat ügyekben mostanság eléggé rájár a rúd a községi önkormányzatokra – mint Uzon esetében is –, ezért úgy gondolták, amíg a kedélyek kissé lenyugszanak, így járnak el. „Kíváncsi vagyok, ezek után milyen kifogást találnak majd a jóakarók, mivel tudják megtámadni a feliratokat, amelyek így gyakorlatilag eltűntek szem elől” – magyarázta Berde József. Az elöljáró ugyanakkor kijelentette: semmi esetre sem fogják eltávolítani az 1904-ben épült községházáról az eredeti feliratot, a művelődési otthon esetében pedig remélik, hogy nem lesz per belőle. „Elegünk van abból, hogy minket piszkálnak ilyen ügyekkel” – zárta gondolatait Berde.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke portálunk érdeklődésére csak annyit mondott, egyelőre nincs tudomása a Gidófalván történtekről, a polgármesterrel viszont a vesztes per után abban megegyeztek, hogy mennek tovább a jogi úton.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!