Hirdetés
Hirdetés

Gyilkostó: szezonnyitás kis lépésekben

•  Fotó: Rusu Róbert

Fotó: Rusu Róbert

A teraszok többsége kinyitott, fogadják az első idei vendégeket, de távol állnak az igazi szezonkezdettől a gyilkostói vendéglátósok. Csónakázni talán június közepétől, de inkább júliustól lehet majd.

Gergely Imre

2020. június 01., 22:002020. június 01., 22:00

2020. július 19., 12:522020. július 19., 12:52

„Másfél hónapunk kiesett, és ebben több olyan hétvége, amely a legnagyobb forgalmat szokta hozni más években.

Idézet
Ennek ellenére bizakodó vagyok, úgy gondolom, mostantól beindul a belföldi turizmus, és ez jóval nagyobb mértékű lesz mint eddig, és ez pótolja majd a kiesést”

 – válaszolja kérdésünkre Gyilkos-tó partján vendéglátóhelyet működtető vállalkozók egyike.

Hirdetés

A járványügyi korlátozások miatt közel két hónappal később nyithattak a teraszok a megszokottnál. Általában jellemzően az ortodox húsvét jelenti a nyitást, ekkor könyvelhetik el a tavaz legnagyobb forgalmát a gyilkostói vendéglátósok. Idén ez kimaradt, ahogy május elsején sem dolgozhattak, és nyilván most,

a csíksomlyói zarándoklat elmaradását is érzik az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók.

Hétfőn, június 1-jén azonban már kinyitottak, nyilván kevesebb asztallal és ülőhellyel mint máskor, a hatályos előírások miatt.

Egyelőre alig néhány vendég használta ki a teraszok első napját Gyilkostón •  Fotó: Rusu Róbert Galéria

Egyelőre alig néhány vendég használta ki a teraszok első napját Gyilkostón

Fotó: Rusu Róbert

Egyes vendéglősök gondolkodtak azon is, hogy átmenetileg fast-food rendszerű kiszolgálásra állnak át, azaz elvitelre készítenek ételeket (ezt nem tiltották a korlátozások), de nem lett volna értelme, hiszen a kijárási korlátozások miatt nem lett volna kinek kínálniuk ezt.

Amint azonban az első enyhítések életbe léptek, azaz a municípiumok 30 kilométeres körzetében már nem kellett írásban indokolnia az embereknek, hogy hová utaznak, már megnyíltak az első vendéglők de még csak gyorsbüféként, és kürtöskalácsot, lángost is vásárolhattak az első vendégek és utazók. Azt tapasztalták, hogy a vártnál jóval nagyobb volt a forgalom,

Idézet
Addig tartották bezárva az embereket, hogy most mindenki alig várja, hogy kimozdulhasson valamerre”

– állapította meg az egyik vendéglős. Hétfőn, június 1-jén már itt is leülhettek az asztalokhoz. Az időjárás nem volt kedvező, így aznap csak néhány vendéget szolgálhattak ki a maszkban dolgozó pincérek.

•  Fotó: Rusu Róbert Galéria

Fotó: Rusu Róbert

Nem mindenki derűlátó

A tó közelében található kalandpark felkészült tiroli-pályát és a fák között kialakított mászóutakat kipróbálni akarók fogadására. Amint eláll az eső, indítják a szezonjukat.

Aki csak egy napra keresi fel a Gyilkos-tavat, (és az idelátogatók nagy többsége ilyen, egynapos vendég) az nagy valószínűséggel nem hagyja ki az alkalmat, hogy csónakázzon egyet, erre azonban egyelőre nincs lehetőség. Nem tiszta ugyanis, hogy az a rendelet, amely a teraszok nyitását lehetővé tette, és a sporttevékenységek engedélyezéséről is szól, az rájuk is érvényesek-e vagy sem.

Idézet
Amíg nem tudják pontosan a részleteket, addig nem lehet szó csónakázásról

– mondja Angi Zoltán, aki évek óta közreműködik a csónakázási szolgáltatásban és úgy véli, hogy a korlátozás enyhítések még nem vonatkoznak az ilyen tevékenységekre. Erre szerinte inkább június közepétől, júliustól lehet számítani.

A céget nyilván súlyosan érinti az idegenforgalom leállása, a tavaszi hónapokban ugyan kisebb a forgalmuk, de a bevételük fedezni szokta a kiadásokat, az alkalmazottak bérét. Ők most technikai munkanélküliségre vannak kényszerülve. Idén új szolgáltatásként egy nyári bob pálya beindítása volt a tervükben – ez is elmarad későbbre.

•  Fotó: Rusu Róbert Galéria

Fotó: Rusu Róbert

Nagyobb beruházások esedékesek

Rusu Róbert, a gyergyószentmiklósi városháza tulajdonában levő gyilkostói ingatlanokat hasznosító Monturist vezetője is a szezonkezdésre készül, kaszálnak, rendezik a tó környékét. Idén több fejlesztést is terveztek itt, de a jelenlegi helyzetben ezt későbbre kell halasztaniuk – mondta.

A nagyobb önkormányzati fejlesztéseket nem állítja meg a járványhelyzet. Amint Nagy Zoltántól, Gyergyószentmiklós polgármesterétől megtudtuk, jelenleg

zajlik a közbeszerzési eljárás az üdülőhely víz- és csatornahálózatának kiépítésére, ebből idén a vízház és szennyíztisztító telep építése van betervezve.

Ugyanakkor, egyeztetések folynak arra vonatkozóan, hogy földgáz-vezeték épüljön ki Gyilkostón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés