Nyílt hegymászó napot tart szombaton, május 15-én a Gyergyói Hegyimentő Szolgálat a Gyilkos-tónál a Napsugárkertben, a Szent Kristóf kápolna szomszédságában. A rendezvényre autóbuszjárat indul a Salamon Ernő Gimnázium elől, délelőtt tíz órakor. A hegymászó felszerelésről és a biztonságról a gyergyói hegymientők gondoskodnak. A rendezvény az I. Székelyföldi Napok alkalmából jön létre, a Hargita Megyei Kulturális és Művészeti Központ...
Ki a legény a lovon? – szombaton, május 15-én Gyergyószentmiklóson lovas vitézek mérik össze bátorságukat, ügyességüket és természetesen emellett a kor férfias, lovagias erkölcsrendjébe való illeszkedésük sem marad bírálatlanul. A lovas ínyencségeket felvonultató I. Székelyföldi Lovas Haditorna élménydús napot kínál gyerekeknek és felnőtteknek, akár úgy is, mint rendhagyó történelemóra. A rendezvényt a Csabafiak Hagyományőrző Egyesület...
Az idén első alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét. Mind a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont, mind a Kovásznai Művelődési Központ számos képzőművészeti műhelyt, tábort és kiállítást szervezett már, és a személyes beszélgetések, visszajelzések alapján született meg a biennálé ötlete.
Hullámzó hangulatban zajlott csütörtökön a késő esti órákba nyúló falugyűlés Gyergyóalfaluban. A polgármester beszámolója után többen is felszólaltak különböző témakörökben, nem csak a községvezetést érintő, hanem a közbirtokosság ügyében is.
Közel sem oldja meg a Go Rt. anyagi gondjait, viszont a gázszolgáltatóval szembeni adósságokat fedezi az állami fűtéstámogatás második részlete, ami a napokban érkezett Gyergyószentmiklós kasszájába. A 354 000 lejt kimondottan fűtőanyag kifizetésére használhatja fel a közüzem, így az összeget a Hargita Gáz Rt. felé felgyült adósság törlesztésére fordítja.
Ésszerű, Gyergyószentmiklós autós és gyalogos forgalmát megkönnyítő terv elkészítésében gondolkodik a városvezetés – ezzel párhuzamosan harmadéves egyetemisták forgalomfelmérést végeznek a város zsúfolt szakaszain, kísérleti jelleggel. A forgalom-átalakítási program még kezdeti fázisban van, melyet akár segíthet is a hallgató által kísérleti jelleggel végzett felmérés.
Május 31-étől általános sztrájkba lépnek a tanügyben dolgozók, bojkottálják az országos vizsgákat, május 19-én a fővárosban tiltakoznak, és továbbra sem írnak jegyet a naplóba – jelentette be az Országos Tanügyi Szabad Szakszervezetek vezetője. Az oktatásban dolgozók a bérek levonása ellen tiltakoznak.
Negyvenhárom gyergyószentmiklósi cigánygyerek vette át szerdán délután a németországi támogatásból érkező segélycsomagját. Az Alma utcai, valamint Téglagyári gyermekeknek tartós élelmiszereket, édességet, mosóport osztottak szét a szervezet munkatársai.
Megszavazta az oktatási bizottság az új tanügyi törvénytervezet azon cikkelyét, melynek értelmében a kisebbség az általános és középiskolában anyanyelvén tanulhat minden tantárgyat, természetesen a román nyelv kivételével.
Első körben megszabadítják a főtér épületeteit azoktól a vezetékektől, melyek már használatlanul csüngenek a falakon, következő lépésként pedig felvirágzik a városközpont. A tavaszi városszépítés munkáit a pogármesteri hivatal mellékgazdaságának szakemberei végzik.
A Laurin Film Kft. játékfilmet forgat 2010 őszén Gyergyószentmiklóson és környékén. Ehhez keresnek szereplőket, hivatásos színészek, színjátszókörösök, civilek jelentkezését várják, mintegy ötven különböző szerep megformálására.
Országokon és korszakokon átívelő érdekfeszítő történet mutat be a Bölöni László életét, valamint pályafutását feldolgozó dokumentumfilm, amelynek hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották a díszbemutatóját.
Az óvodák szűkös költségvetéséből nem futja a kerti játékok felújítására, ezért a szülők járulnak hozzá, hogy a kicsik rendezett körülmények között tölthessék mindennapjaikat.
Idősek otthonának működtetése, otthoni beteggondozás, családsegítő szolgálat, vidékfejlesztés, falugondnokság, felnőttképzések, önkéntesek toborzása – ez csak néhány, azok közül a tevékenységek közül, melyeket a Caritas nap mint nap felelősségteljesen ellát. A szakemberek szerint Gyergyó egy alappillére a Gyulafehérvári Caritasnak, hiszen itt gyűlnek össze a legkoncentráltabb formában az intézmény szolgáltatásai.
Újra elnapolták a maroshévízi Urmánczy egyesület perét – a halasztási kérelmet ezúttal is Czirják Károly elnök nyújtotta be.
390 000 lejt osztott el a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal sportpályázatokat elbíráló bizottsága. A kiírásoknak megfelelő, tizenöt leadott pályázatból tizenkettő volt nyerő.
Egy hétig állt az a deszkabódé Gyergyószentmiklós egyik legszebb részén, amit lakóháznak építettek az itt tanyát verő téglagyári romák. Az engedély nélküli építkezés felszámolására hétfőig kaptak haladékot a telepesek. Az ultimátumnak eleget tettek.
Annak ellenére, hogy a városi utak karbantartási munkálatai még nem kezdődtek el Gyergyószentmiklóson, hétfőtől járhatóbbá vált a Virág negyed északi részének legrosszabb utcája. A Testvériség sugárutatat a Nicolae Balcescu úttal összekötő átjárót a polgármesteri hivatal mellékgazdaságának emberei tették rendbe.
Ünnepélyes keretek között adták át hétfőn délben Gyergyószentmiklóson azt a két ANL-tömbházat, mely negyven személy/család lakásproblémáját oldja meg az elkövetkezőkben. Az átadáson a különböző intézmények képviselői mellett a lakrészekre jogosultak is jelen voltak.