Lorántffy Zsuzsanna szellemiségének ápolását töretlen elhivatottsággal végzi a fejedelem asszony nevét viselő gyergyószentmiklósi nőegylet. Tagjai, a szervezet megalakulása óta eltelt húsz évben, a másokon való segítést, a hagyományápolást, illetve a keresztény erkölcs pártolását tartva szem előtt folytatnak szerteágazó tevékenységet.
Amint már korábban említettük, az X-Faktor borzonti versenyzőjére nem szavazhat itthon a gyergyói közönség, de úgy tűnik, ez sem akadályozhatta meg őket, hogy segítsék a fiatal tehetséget a továbbjutásban. Több módot találtak az SMS-küldésre, ilyen az internetes utalásos módszer, valamint a Sláger Centerben levő, életnagyságú Gergő-makett mellett elhelyezett gyűjtő urna.
A csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ támogatására született nemrég megyei szintű önkormányzati összefogás. A minél több önkormányzat csatlakozását feltételező kezdeményezés végső célja, hogy a megye minden településén lehetőség nyíljon az eltérő vagy megkésett fejlődésű gyerekek időbeni felzárkóztatására.
Vezetőséget választ a hét végén a Hargita Megyei Orvosi Kollégium a 2012–2015-ös időszakra.
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) szerint érdekkonfliktusba keveredett több politikus, mivel családtagjaikat alkalmazták a képviselői irodájukban. A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző intézmény – öt képviselőtársával együtt – a gyergyószentmiklósi Pál Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő ellen is feljelentést tett a legfőbb ügyészségen.
Két hónapja immár, hogy nyugat-európai mintára átszervezték a vidéki rendőrőrsök működését. A hatóságok pozitívnak értékelik az eddigi eredményeket. Azt mondják, ugyan még nem tökéletes a rendszer, ám úgy látszik, hatékonyabb működést biztosít a rendőri munkában. A községvezetők közül viszont nem mindenki ilyen derűlátó, szerintük a pénzhiány sok problémát okozhat a közeljövőben.
November 12-én Gyergyócsomafalván fitneszmaratonra kerül sor, amely keretében három órán át két oktatóval gyakorolhatják, illetve ismerkedhetnek meg a résztvevők a kangoo, az aerobic és a zumbaa mozdulataival.
A Gyulafehérvári Caritas a többi romániai Caritas-szervezetekkel közösen az idén is megszervezi az Egymillió csillag a szegényekért nevet viselő kampányt november 12-én, melynek során 13 helyszínen gyertyákkal világítanak ki egy-egy közteret, a helyszínen begyűlt adományokból pedig rászoruló, szegény családok számára teszik szebbé a közelgő karácsony ünnepét. Idén nemcsak Gyergyószentmiklóson, hanem Gyergyóremetén is várják a segíteni vágyókat.
Hivatalosan átadta szerda délelőtt Mezei János polgármester a gyergyószentmiklósi Virág negyedben felépített, bódékból álló üzletsort a vállalkozóknak. Amint mondták, az 5-ös tömbház lakói is megbékültek, belenyugodtak az új kereskedelmi felület kialakításába.
A tanintézmények szűkösre szabott költségvetése miatt, az utóbbi időben egyre többször hallani, hogy egy-egy tanintézmény udvarát, termeit az oda járó gyerekek szüleinek segítségével újítják fel – legutóbb a Százszorszép Napközi Otthon kiscsoportjának termében nyilvánult meg a szülői összefogás Gyergyószentmiklóson.
Tisztségjegyzék-módosítást eszközölt a gyergyószentmiklósi Go Rt. részvényeseinek közgyűlése, ennek nyomán hét állás szűnik meg a közüzemeknél. Az intézkedést a vállalat költségeinek csökkentése céljával javasolta a vezetőtanács.
Alex végzett egy bevásárlási kísérletet. Az eredmény meglepő volt. Egyik nap tudatosan, listával ment vásárolni – 27 perc, 80 lej, szinte nulla élelmiszer-pazarlás. Másik nap csak beugrott a boltba, lista nélkül – 55 perc, 125 lej, több élelmiszert vett, mint amire szüksége volt, és jóval több került a kukába.
Élmény és hagyomány mottóval állították össze a szervezők az idei városnapok programját, több mint nyolcvan szórakoztató és kulturális rendezvénnyel várják az ünnepelni vágyókat. Lesz ott bajuszverseny, Miklósok versenye, Krampuszkommandó – hogy csak egy párat említsünk. A kimagasló hangulat elérésében a Hooligans és a Magna Cum Laude is segíteni fog.
Megérkezett Hargita megyébe és néhány napon belül átvehető lesz a középiskolások szociális ösztöndíjprogramja keretében adott támogatás.
Advent első vasárnapjával ünneplőbe öltözik Gyergyószentmiklós: koszorúk, girlandok, fenyőágak és egységes színösszeállítás díszíti majd a történelmi főteret. Az adventi időszakban vásáron kínálahtják portékaikat a vállalkozók, kézművesek.
Katasztrófavédelmi bizottságot hívott össze kedden Gyergyóalfalu Polgármesteri Hivatala, hogy megoldást találjanak a falu határában közel két hete parázsló tűz kioltására.
Az X-Faktor második évadjában sem lehet szavazni külföldről, így Baricz Gergő is hátrányba kerülhet a többi versenyzővel szemben. A műsor adta kötöttségek miatt egyelőre nem volt lehetőség a külföldről való szavazás bevezetésére, pedig a 12 versenyzőből öten határon túlról érkeztek a tehetségkutató showműsorba, ahol sorsuk nagymértékben függ a közönség szavazataitól.
A gyergyószentmiklósi Ifitéka a Gyergyoiturizmus.ro-val közösen a Lázár-kastély képviseletében benevezett az egyik erdélyi portál által elindított Webkastély versenyre, amely keretében Lázár-kastély napot szerveznek a hétvégén Gyergyószárhegyen.
Bár 2013 novemberéig kell befejeződjön, már felénél tartanak a Csanód, Békényfő és Kupás utak felújítási munkálatai. Az erdei utak részleges rehabilitációja Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala által egy korábban elnyert pályázat révén valósul meg.