Gyergyói fiatalok papírra vetett gondolatait gyűjtötte össze egy baráti hármas – a verseket, prózákat felolvasóesten mutatták be a nagyközönségnek. A műsorra kiadvány is készült az összegyűjtött anyagokból.
A Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyaránt tiltakozik Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester letartóztatása ellen, sőt az SZNT „magyarellenes jogsértésként” állítja be a nyomozó hatóság rendelkezését.
Két polgármester, Székelyhíd és Zetelaka első embere, valamint munkatársaik tették tiszteletüket a Gyergyószentmiklósi Polgárőrségnél. Mindkét településvezető tanácsért jött: polgárőrséget szeretnének működtetni.
Több mint ezer diák részvételével zajlott a hatodik alkalommal megrendezett, az egész Gyergyói-medencére kiterjedő pályabörze a Fogarasy Mihály iskolában.
A korrupcióellenes ügyészség álláspontja szerint Mezei János megszegte a tiltást, miszerint a polgármesteri tisztségét nem láthatja el. Az ügyészek erre hivatkozva kérték előzetes letartóztatását, amit a Marosvásárhelyi Táblabíróság el is rendelt.
Nem szavazta meg a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület az E-Star által kért távhő-áremelést, így továbbra is a korábbi áron számláz a szolgáltató. Az önkormányzat–E-Star harc azonban aligha ér véget ezzel.
Változott a mezőgazdasági támogatások rendszere: idéntől azonos időszakban, egyetlen kéréssel igényelhetők az állattenyésztési és területalapú támogatások, emellett új támogatási formák is megjelentek.
Nem is annyira ritka jelenség mifelénk az, amit keddről szerdára virradó éjszaka többen is rögzítettek. A gyergyószárhegyi asztrofotósnak is csupán a szomszédos Orotváig, illetve Cengellérig kellett mennie a látványos képekért.
Elsősorban Laczkó Albert Elemér polgármestert okolja az Alkoza remetei közbirtokosság azért, hogy továbbra is vagyontalanok, hiába kérik, nem kapják vissza erdős területeiket. Közbirtokossági közgyűlést hívtak össze vasárnapra.
Adót akart kifizetni bankkártyával egy gyergyószentmiklósi olvasónk. Közölték vele, hogy egyelőre nincs erre lehetőség. Panaszosunk elmondta, nemcsak kényelmetlen volt számára a helyzet, hanem plusz kiadással is járt.
A rendszeres megyei vásárok körforgásába kerülhetnek be a Gyergyó térségiek, ha sikeres lesz az első alkalommal itt rendezendő helyi termelők vására.
A sütőben sült padlizsán könnyű, húsmentes fogás, ami egyszerűen elkészíthető. Zöldfűszeres joghurttal pedig még izgalmasabb fogássá válhat.
Hét és fél százalékos áremelést szeretne az E-Star, a gyergyószentmiklósi távfűtés-szolgáltató. Ezt az illetékes állami hatóság jóvá is hagyta, csütörtökön pedig a város önkormányzati képviselő-testületén a sor, hogy elfogadja vagy elutasítsa.
Legalább tíz-húsz ezer euróra van szüksége egy kezdő családorvosnak ahhoz, hogy az egészségbiztosítási pénztárral szerződést kötve megkezdhesse a praktizálást, ennek érdekében legtöbbjük nyugdíjba vonuló háziorvosoktól vásárolja meg azok pácienslistáját.
A háztartásokból legalább annyi veszélyes hulladéknak minősülő, lejárt szavatosságú vagy fölöslegessé vált gyógyszer kerül ki, mint az egészségügyi intézményektől. A lakosságnál lévő tabletták többsége a szemétben végzi.
30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a Marosvásárhelyi Táblabíróság Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét.
A magyar elemi iskola létét is megkérdőjelezné a galócási óvoda megszűnte. Kevés a gyermek, a fejkvóta szerinti pénzelosztás miatt a béralap nem lesz elegendő. Egy pedagógusnak távoznia kell.
Milliókban mérhető azoknak a facsemeték a száma, amelyeket heteken belül elültetnek a Hargita megyei erdőkben. Az erdészeti hivatalok csak a felmelegedést várják, hogy elkezdhessék a munkát. Az ültetőanyag egy részét saját csemetekertekben nevelik.
Egyelőre egyetlen fát távolítottak el a gyergyószentmiklósi Tűzoltók utcából, hamarosan azonban a Kossuth és a Bălcescu utcákat összekötő rész keleti oldaláról minden lombos növényt kiásnak.