
Összesen 143 hallgató kezdi az új tanévet a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán alap- és mesteri képzés keretében. A Csiky-kertben található tanintézmény hétfőn tartotta ünnepélyes nyitórendezvényét.
2014. szeptember 30., 13:382014. szeptember 30., 13:38
2014. október 01., 09:062014. október 01., 09:06
Tizennyolc esztendeje, hogy létrejött Gyergyószentmiklóson a kihelyezett tagozat, akkor két tanár rendelkezett doktori címmel, a jelenlegi tanári kar mind a kilenc tagja, közülük Peteley Attila egész frissen, múlt csütörtöktől a földrajztudományok doktora – hangzott el az egyetemi tanévnyitón. Dr. Dombay István intézményigazgató azon lehetőségekről szólt, melyek ma már a hallgatók rendelkezésére állnak: a jól képzett tanárok és intézmény mellett szakmai gyakorlatok, csereprogramok, tudásbővítő pályázati lehetőségek. „Lehetőségek vannak, és ezekkel nem élni annyi, mint a templomban fütyülni: bűn” – fogalmazott Dombay.
Az alapképzésben részt vevők idegenforgalom-földrajz szakon, magyar és román tagozaton szerezhetnek képesítést, így a kétnyelvű tanévnyitón Vasile Mara, a román tagozaton kezdők évfolyamvezetője is köszöntötte a közönséget, majd szólt Dézsi Zoltán a kihelyezett tagozat tizennyolc éves történelméről, Horváth Alpár pedig a jövőjéről. A cél az, hogy az intézmény közismertté váljon, a székelyföldi turizmus fellendüljön. Szeretni kell a szakmát, küzdeni az előítéletesség ellen, nyitottnak lenni az újdonságokra, felvállalni a civil kurázsit és megteremteni az érvényesülés lehetőségét – mutatott rá a nemcsak a hallgatók számára követendő irányvonalra Horváth.
Mezei János polgármester üzenetét Madaras Szidónia sajtószóvivő tolmácsolta, aki szerint a legfontosabb cél álmodni és hozzá utakat keresni. A városvezető távollétével kapcsolatban elmondta: épp Örményországban járt a napokban testvértelepülési kapcsolat létrejöttéért. Ez szintén a turizmust tanulók számára lehet egy újabb ösvény, mely általuk kitaposott úttá válhat.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!