A pénzhamisítók a nagy címletű bankjegyeket másolják szívesebben, a hazai pénznem mellett hamis dollár és euró is felbukkant már a kereskedelemben. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól és a székelyudvarhelyi államkincstártól kértünk információkat a jelenségről.
2016. június 27., 21:462016. június 27., 21:46
2016. június 28., 18:452016. június 28., 18:45
A szakemberek tapasztalata szerint a pénzhamisítók nem kedvelik a kis címletű bankjegyeket. „Egy- és ötlejes címleteket nem is hamisítanak, úgy vélem, előállítási költségük túl nagy ahhoz, hogy megérje. Ilyen hamis címletekről nem érkeztek jelentések sem az államkincstártól, sem pedig a Román Nemzeti Banktól” – közölte Bíró Éva, a székelyudvarhelyi államkincstár igazgatója.
Egyébként a kereskedelemben azonosított hamis bankjegy jelentette kár azt terheli, aki elfogadta az adott címletet fizetőeszközként, de ha nem vizsgálja meg a bankjegyet, még bűnrészességgel is megvádolhatják a hatóságok – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mindemellett ha bármely kereskedő vagy vállalkozó hamisított pénzt fedez fel, azonnal értesítenie kell a rendőrséget.
A szóvivő azt is elmondta, hogy ebben az évben Hargita megyében nagyon kevés hamisított bankjegyről érkezett jelentés, tavaly viszont országszerte sok hamisított bankjegy volt forgalomban, és több 100, illetve 10 lejes hamis címletet azonosítottak a megyében is, sőt ritkábban ugyan, de hamis eurót és dollárt is találtak. A szóvivő a részletekre nem tudott kitérni, ugyanis a rendőrség átadja a hamisításról szóló ügyeket a szervezett bűnözéssel foglalkozó szerveknek.
Bíró Éva információi szerint ebben a hónapban is azonosítottak hamis pénzt az országban, ezek közül az utolsó két eset érdemel különös figyelmet. Június 17-én és 19-én ugyanis nem első alkalommal hamis 100 lejes címletekre akadtak a hatóságok. A tény, hogy egyiket egy közpénzügyi hivatalban, a másikat pedig a Román Nemzeti Bankban fedezték fel, arról árulkodik, hogy meglepően jó minőségű volt a hamisítvány – részletezte Bíró. „Ilyen minőségű hamisítványok sokáig keringhetnek a forgalomban, mielőtt felfedezik” – vélekedett. Hozzátette, hogy a hamisított bankjegyek több mint kilencven százaléka 100 lejes címlet.
Bíró Éva bemutatta, milyen biztonsági jelzések találhatók egy százlejesen. A címletek mérete változó, a százlejes 147×82 ± 1 milliméter. 2005 a nyomás dátuma, anyaga polimer, tapintható metszetmélynyomással készült. Egyebek mellett egy átlátszó ablak, egy vízjel, a bankjegyben biztonsági szál, közepén tapintható mikroperforációk és a hátoldalon a rátekintés szögétől függő színváltó csík található biztonsági elemként a bankjegyeken. Mindössze a 10 lejes címletből készült 2005-ben és 2008-ban is, de érdekes, hogy a 2008-ason kevesebb biztonsági elem van.
Az ultraibolya fénytől a bankjegyek szériaszámai, valamint a rajtuk lévő apró pontok világítanak – avatott be Bíró Éva a hamisítványok kiszűrésének részleteibe. Elárulta azonban azt is, hogy a legutóbb azonosított hamis bankjegyeken mind a tíz biztonsági jelzés szerepelt, és még az átlátszó ablakban felfedezhető grafikai elem is elfogadható minőségű volt. Úgy véli, ha még egy erre szakosodott intézményben is csak nehezen sikerül kiszűrni egy ilyen hamisítványt, sok helyen észre sem vennék, hogy az adott címlet nem valódi.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!