Csíkszék
Udvarhelyszék
Marosszék
Gyergyószék
Háromszék

Csaknem ezer háztartást érintett az áradás Gyergyószéken

Gergely Imre 2017. február 28., 13:32 utolsó módosítás: 2017. február 28., 15:58

Emberéletben nem esett kár, és házakat nem rombolt le a csütörtöki áradás. Nyomai azonban még egy ideig megmaradnak összesen közel 1000 szárhegyi, újfalvi, kilyénfalvi és tekerőpataki portán.

Szárhegy portáinak felét, 800 háztartást érintett az áradás – derült ki a kárfelmérés után. Szerencse, hogy ez lakóházak esetében „csak” számos elöntött pincét, kazánházat jelent, a víz nem jutott be lakószobákba egy esetben sem. Az udvarokat, kerteket árasztotta el, melléképületeket érintett az árvíz.

Amint azt Györffy Zsolt, a helyi katasztrófavédelmi felelős elmondta, a felszedett hidak, a megrongálódott utak helyreállítása még nem kezdődhetett el, mert még hétfőn is a pincékből szivattyúzták a vizet. Kutakba is betódult a sárlé, így azok vize ihatatlanná vált, azt is szivattyúzzák.
Felszegbe vezette először a hirtelen olvadás során keletkezett víztömeget a Nagypatak és a Csinód pataka. Innen zúdult át Alszegbe, a Szárhegy patakába az ár. A Nemesek utcájánál a híd mellett ástak új medret a pataknak, hogy könnyebb folyást engedjenek neki. Itt még nem történt meg a helyreállítás, az út le van zárva. Alszegben a főút mentén a házak falánál, kerítések mellett láthatók még a homokzsákok. Amint Danguly Ervin polgármester elmondta, a hidak, utak helyreállításával várnak pár napot, még sok hó van a hegyen, ami egy újabb esőzés során hirtelen olvadásnak indulhat újabb áradást okozva.

Újfalu községben a Visszafolyó és egy máskor száraz holtárkon lezúduló víz okozta a bajt. Újfaluban 70, Kilyénfalván 42, Tekerőpatakon 35, azaz a községben összesen 142 portán okozott károkat a víz – derült ki a községvezetés által készített összesítésből. Itt is főként az udvarokat, kerteket érintette az ár, és több házba is beömlött a víz, de szerencsére ezekben nem tett nagy kárt. Negyven hidat kell újjáépíteni, azokat, amelyeket fel kellett szedni, hogy ne torlaszolják el a rohanó víztömeg útját. Egyed József polgármester elmondta, számít arra, hogy a károk helyreállítására támogatást kap majd a község, de ha mégsem, akkor saját erőből kezdenek neki a munkának. Az idei költségvetést is ennek tudatában kell majd összeállítaniuk  mondta.

Azonban nem csak az önkormányzatok számára adnak feladatot az árvíz következményei. Intő jel volt ez arra, hogy nagyon is komolyan kell venni a sáncok takarítását, és a patakmedrekben a jég feltörése sem hanyagolható el. A patakok szintje még most is jóval magasabb a megszokottnál, és ennek oka az, hogy a vastag jégréteg felett folyik a víz. Ha a jégpáncél felszakadozik, könnyen torlaszokat okoz, ami újabb árvízveszélyt jelent.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS