Hirdetés
Hirdetés

Golgotajárás és játék-művek a Vigadóban

Vetró András, Sárosi Csaba és Józsa Irén •  Fotó: Kocsis Károly

Vetró András, Sárosi Csaba és Józsa Irén

Fotó: Kocsis Károly

Kettős kiállításnak ad helyet a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti díszterme. Szerda este nyílt meg Sárosi Csaba és Vetró András helyi képzőművészek közös tárlata.

Kocsis Károly

2024. november 07., 19:072024. november 07., 19:07

A kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében szerda este nyílt meg Sárosi Csaba és Vetró András közös tárlata.

Hirdetés

Ez alkalommal a gyergyói születésű, Kézdivásárhelyen élő és alkotó grafikusművész huszonöt grafikája, valamint az Én, akinek hiányzik egy kereke. Játékos gondolatok térben és időben című, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban augusztusban megnyílt kiállításának egy kis „részlete” került közszemlére, míg

Vetró Keresztút című domborműveinek másolatait állította ki ez alkalommal.

Azért a másolatokat, mert a Jézus szenvedéstörténetének utolsó kilométerét tizennégy stációban megörökítő,

patinázott terrakottába öntött eredeti alkotások már a megrendelő gyulafehérvári görögkatolikus egyházközségnél találhatók.

Annak képviselői jó fél évvel ezelőtt keresték meg a művészt, aki némi gondolkodási idő után vállalta el az őt régóta foglalkoztató téma feldolgozását.

Sokan tisztelték meg érdeklődésükkel a két képzőművész közös tárlatát •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Sokan tisztelték meg érdeklődésükkel a két képzőművész közös tárlatát

Fotó: Kocsis Károly

Aki megjárta a maga kálváriáját

Mindenekelőtt édesapja egy halála előtt nem sokkal papírra vetett rajzát, no meg

Vincent van Gogh és Fadrusz János hasonló témájú műveit tartotta szem előtt, amikor a megközelítés módját kigondolta, de a kortársak – Plugor Sándor, Hervai Katalin, Gergely István és mások – is inspirálták.

A 76. életévét októberben betöltő szobrászművész úgy érezte, élete eme szakaszában már képes sajátos módon értelmezni és felénk közvetíteni Jézus golgotajárását.

Vetró András domborműveit december végéig lehet megtekinteni a Vigadóban •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Vetró András domborműveit december végéig lehet megtekinteni a Vigadóban

Fotó: Kocsis Károly

Mindez már Tóth László újságíró Akit megérintett a Golgota című, közel húszperces filmjéből derült ki, amit a Józsa Irén nyugalmazott tanárnő szavalatai által ünnepélyesebbé emelt megnyitó alkalomból a Vigadó nagytermében vetítettek le. Ebben többek között elhangzik, hogy

Idézet
Vetró András nem székelynek született, de 52 év alatt székellyé lett...”

Elmondása szerint Jézus kálváriáját csak az tudja hitelesen formába önteni, aki maga is megjárta az utat.

Idézet
A stációkon nem azt a jézusi arcot látjuk vissza, aki fél a haláltól, hanem az aggódóét, hogy a gonosszal való érintkezés folytán az emberek vakok lettek a bűn borzalmaival szemben”

– hangzott el a megnyitón.

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

Kis világ egyszerű anyagokból

Ezt követően a nagyszámú érdeklődő Tóth László másik, Gondolatok egy kiállítás nyomán című dokumentumfilmjét is megtekinthette, amely a Sárosi Csaba fentebb említett kiállítását képező művek alkotói folyamatába engedett betekintést.

„Ezek a játék-művek a mindennapi élet különféle nyavalyáit ragadják meg, néhol humorral, máshol komolysággal, de mindig odafigyeléssel, és sosem ájtatoskodással. Közvetlen élmények, világunk hírei, emlékek, tapasztalatok rejlenek gyökereiknél, némelyek több évtizedes feldolgozás eredményei, ezért aztán van egyfajta letisztultság bennük. Ez a letisztultság pedig az alkotások egyszerűségében jelenik meg.

Idézet
A legköznapibb anyagok, mint a parafa, a gyufaszál, különféle vásznak, üvegkupakok, szegek, drót képezik alapjukat, és ezekből az egyszerű anyagokból kerekedik ki egy egész kis világ”

– méltatta a játékfigura-szerű kis installációkat Ivácson András Áron antropológus az augusztusi megnyitón.

A megrendelő gyulafahérvári görögkatolikus egyházközség képviselői is eljöttek a megnyitóra. Középen Vetró András •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

A megrendelő gyulafahérvári görögkatolikus egyházközség képviselői is eljöttek a megnyitóra. Középen Vetró András

Fotó: Kocsis Károly

Sárosi Csaba huszonöt grafikáját bocsátotta közszemlére... •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Sárosi Csaba huszonöt grafikáját bocsátotta közszemlére...

Fotó: Kocsis Károly

...valamint egy kis ízelítőt a Játékos gondolatokból •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

...valamint egy kis ízelítőt a Játékos gondolatokból

Fotó: Kocsis Károly

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?

Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
2026. április 27., hétfő

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából

Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából
2026. április 27., hétfő

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását

Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását
2026. április 27., hétfő

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében

Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében
2026. április 27., hétfő

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe

Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony időjárásra kell számítani majális idején

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.

Változékony időjárásra kell számítani majális idején
2026. április 27., hétfő

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél
2026. április 27., hétfő

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt
Hirdetés