Gábor Áron nemcsak ágyút öntött, hanem röppentyűt is gyártott

A korábban az osztrák hadsereg rakétás hadtestében tiszthelyettesként szolgáló Mózer Sándor már 1848 októberében jelentkezett a magyar kormánynál saját tervezésű rakétájával, amit nyilván az emlékeiben rekonstruált Augustin-féle fejlesztett változat ihletett. Decemberben 11-én katonai bizottság előtt már ki is próbálta a Wilfing József és Unger Károly segítségével gyártott első, 3 és 6 fontos (1,7 és 3,4 kg-os) röppentyűket, amelyeket 1650 méterre is képesek voltak eljuttatni. Egy röppentyű hatótávolsága egyébként 500–1000 méter között mozgott, míg császári hadseregben használt ágyúk lőtávolsága akkoriban 1000–1700 métert tett ki volt golyóval és gránáttal, 300–500 métert kartáccsal, ám pontosan és hatékonyan csak jóval ezen értékek alatt tudtak velük célozni. A sikeren felbuzdulva gyorsan el is rendelték a röppentyűgyártást, ám az ellenség közeledtére az Új Nemzeti Fegyvergyárat Pest-Budáról Nagyváradra kellett költöztetni. Itt Szkopál József tervei szerint szerelték fel a részleget, aki maga is próbálta fejleszteni a fegyvert, de a később a kolozsvári egyetem matematika-tanszékén tanító Mártin Lajos is hozzátette a maga tudását. Ezen a téren a Guyon tábornok csapatai által 1849. február 3-án, Iglónál zsákmányolt és nekik elküldött osztrák röppentyűkből is igyekeztek inspirálódni. Mészáros hadügyminiszter későbbi visszaemlékezése szerint a váradi fegyvergyárban e röppentyűk „az osztrákok által híresztelt lehetetlenség dacára minden gép nélkül, puszta kézzel készíttettek. Április végével pedig két más üteg az osztrákokéval nemcsak versenyzett, sőt azokat felül is múlta.” A részleg kapacitását jelzi, hogy április 15-én az üzem raktári nyilvántartásában több mint 3000 töltött röppentyű szerepelt. A szabadságharc alatt itt mintegy 50–60 löveget készítettek, ahogy vetőállványt, a röppentyűkészlet és a hozzájuk tartozó szállítójárművek együttesét nevezték; ezekből kapott Bem tábornok is, amelyeket többek között Gyulafehérvár ostrománál használt, mint ahogy Görgey is Buda visszafoglalásakor. Csak a világosi fegyverletételkor 12 állványt és 158 röppentyűt zsákmányoltak a cári csapatok. A fegyveres küzdelem újbóli kirobbanásában bízó Kossuth még az emigrációban sem tett le a „csodafegyver” további gyártásának tervéről, és e célból – Czetz János révén – kapcsolatba lépett az angol William Hale-lal, aki néhány emigráns magyart alkalmazott is rakétagyárában, de egy feljelentés után ez a terv is dugába dőlt.

Ezt a rakétaszerű lövedéket faállványzatról lőtték ki. A lövedék mintegy három méter hosszú, keskeny fasínen szaladt végig, és ez szabályozta a röppentyű pályáját. A röppentyűállványnak tulajdonképpen három lába volt, amelynek felső, hosszabbik részére a lövedék elhelyezésére és megtámasztására szolgáló vastömb volt erősítve. Ennek az oldalához rögzítették az elsütéshez szükséges gyutacsot. A kilövő lőpor a vashengerben kapott helyet, és ennek külső részéhez rögzítették a lövedéket. A lőpor meggyújtása után a gázok mindenirányban kiterjedtek, de oldalt a henger fala, hátrafelé pedig az állvány felső részén levő lap megakadályozta ezt, így a feszítő erő csak előre érvényesülhetett, és ez a lövedéknek a hengerrel együtt való kilövését eredményezte.

Lugosi József hadnagy (Néphadsereg, 1976/38.)