Filagóriát építettek a hargitai vízesés mellé

A Madarasi Hargita alatt folyó Szökő-patak vízesése mellé november 4-én vadonatúj pihenőhelyet épített a székelyudvarhelyi Harmont Hegyimentő Egyesület. Ez a filagória turisták pihenőhelyéül fog szolgálni, mivel rengeteg gyalogos és sítúrázó jár arra.

Antalfi József

2010. november 05., 13:472010. november 05., 13:47

2010. november 07., 21:552010. november 07., 21:55

Galéria

„Gondoltuk, hogy a vízesés alá készítjük, itt bárki meg tud pihenni, rossz idő esetén be tudnak húzódni az emberek” – mondták el a csapattagok. „Ezt a vízesést ismertté akartuk tenni, hisz tulajdonképpen nem is igazán tudják, hogy a Hargitán létezik ilyen természeti látványosság. A megyei tanácsnál volt egy pályázati lehetőség a borvízforrások és az ehhez hasonló látványosságok felújítására, ezt használtuk ki. A helyet a tavasz folyamán kipucoltuk, eltávolítottuk a bedőlt fákat és ágakat, továbbá a szemetet összeszedtük.”

Galéria

Azt is elmondták, hogy a vízesést egyetlen turistaútvonal sem érinti. A Madarasi Hargita sítelepétől vagy a menedékháztól lehet megközelíteni, kizárólag gyalog. A hegyimentők lehetőséget kaptak arra is, hogy turistajelzéseket helyezzenek ki. Egy kisebb filagóriát fognak még építeni az ún. rossz borvíznél is, ami a szentegyházi felvezető úton található.

Galéria

Fel szeretnék hívni a turisták figyelmét, hogy a szemetet ne hagyják a helyszínen, ugyanis kukával nem akarják rontani a látványt. Az otthagyott szemetes tartalmát nekik kellene elszállítaniuk hátizsákban. „Ki amit hoz, vigye haza. Nekünk ez sok munkával járna. Köszönjük a megértést” – mondták a hegyimentők.

Galéria

A pihenőhelyet Máthé László, Szikszai Mihály, Pop Valentin, Major Lóránt, valamint Szikszai Attila építette. Köszönetüket fejezték ki Sándor Csaba asztalos barátjuknak, aki a zord idő ellenére is kitartóan és szívesen segített nekik.

A rovat további cikkei

2026. szeptember 13., vasárnap

Leállt az ANL-s tömbházak építése Szentegyházán

Csődbe ment a kivitelezéssel megbízott vállalat, így az alapozást követően leállt Szentegyházán az ifjúsági lakások építése. A városvezetés abban bízik, hogy az Országos Lakásügynökség (ANL) mielőbb talál megoldást a folytatásra.

Leállt az ANL-s tömbházak építése Szentegyházán
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Közel negyed évezrede nem tapasztalt mértékű felújítást terveznek a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomnál

Több mint kétszáz éve nem volt ekkora mértékű felújítás a székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébániatemplomnál, mint amiért közösen pályázik a városvezetés és az egyház. Mintegy 35 millió lejt költenének a munkára.

Közel negyed évezrede nem tapasztalt mértékű felújítást terveznek a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomnál
2026. szeptember 11., péntek

Három PNRR-s projekt nem valósult meg határidőre Székelyudvarhelyen

Az Orbán Balázs Általános Iskola és a művelődési ház energetikai felújítását nem tudták az augusztus végi határidőig lezárni Székelyudvarhelyen, mindemellett elbukták a fenyédi önkormányzattal közösen tervezett elektromos buszok vásárlását.

Három PNRR-s projekt nem valósult meg határidőre Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 09., szerda

Látogatható a Lápmenti Tanulóház Szejkén

Közel százötven gyerek fordult meg eddig a nemrég megnyílt Szejkei Lápmenti Tanulóházban, ahol a környék élővilágával ismerkedhetnek meg a diákok. A kezdeményezést hosszú távra tervezik, további programokkal is bővítenék.

Látogatható a Lápmenti Tanulóház Szejkén
Látogatható a Lápmenti Tanulóház Szejkén
2026. szeptember 09., szerda

Látogatható a Lápmenti Tanulóház Szejkén

Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Apuval a rendőrségen: kamera rögzítette az új falfirkák kiskorú készítőit

Tömbházak oldalára, forgalmi táblára, közlekedést segítő tükörre, kukára és gázcsatlakozós dobozra is firkáltak Székelyudvarhelyen. Noha a falfirkázás régi jelenség, a térfigyelő kamerák korában már egyszerűbb a beazonosítás.

Apuval a rendőrségen: kamera rögzítette az új falfirkák kiskorú készítőit
2026. szeptember 08., kedd

Azonosították a Szentegyházán autóját összetörő, részeg utasát hátrahagyó sofőrt

Azonosította a rendőrség annak az autónak a sofőrjét, amely vasárnap késő este egy ház falának ütközött Szentegyházán.

Azonosították a Szentegyházán autóját összetörő, részeg utasát hátrahagyó sofőrt
2026. szeptember 08., kedd

Megújul a Székelykeresztúr központjában lévő napköziotthon

Kivitelezőt keres a székelykeresztúri önkormányzat a város központjában lévő Napsugár Napköziotthon energetikai korszerűsítése érdekében. Bár kívülről nézve nincs leromlott állapotban az épület, belül jócskán akadnak gondok.

Megújul a Székelykeresztúr központjában lévő napköziotthon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Jövő tavaszra megépülhet a csereháti bölcsőde

Meglehetősen későre indította el az Országos Beruházási Társaság a székelyudvarhelyi bölcsőde megépítését, de a polgármester szerint a munka jól halad, bízik benne, hogy a következő tanévtől megnyithatják az intézményt.

Jövő tavaszra megépülhet a csereháti bölcsőde
2026. szeptember 07., hétfő

Több ittas járművezetőt is elkaptak Udvarhelyszéken

Oroszhegy és Bögöz községekben, valamint Székelyudvarhelyen is elkaptak egy-egy ittas sofőrt az elmúlt hétvégén a hatóságok – derül ki Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Több ittas járművezetőt is elkaptak Udvarhelyszéken
2026. szeptember 07., hétfő

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit

Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit
Hirdetés