
A belépés mindenki számára nyitott, aki bátorítani szeretné a tehetségeket
Amatőr előadó- és alkotóművészek állnak közönség elé a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban június 6-án, szombaton. Tehetségüket ezúttal elismert szakemberek előtt is bemutathatják.
2026. június 05., 08:402026. június 05., 08:40
A TehetségPaletta programot tavasszal hirdették meg az amatőr művészeti közösségek tagjai, illetve egyéni alkotók, előadók számára. Kézdivásárhelyről és környékéről is voltak jelentkezők, méghozzá több kategóriában: esszé- és novellaírás, képzőművészet, komoly- és könnyűzene, népdalkörök és tánc.
Tudásukat, munkájukat június 6-án, 11 órától mutatják be a város művelődési központjának nagytermében. A belépés mindenki számára nyitott, aki szívesen bátorítaná tapssal őket.
A programba jelentkezőket elismert szakemberek mentorálják. A feltörekvő tehetségek számára a nyár folyamán szakmai táborokat is szerveznek, és akik ügyesen szerepeltek a bemutatón, az őszre tervezett Kárpát-medencei találkozón képviselhetik a céhes várost.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!