Hirdetés
Hirdetés

Erdélyben is megünneplik a magyar széppróza napját

•  Fotó: magyarszepprozanapja.hu

Fotó: magyarszepprozanapja.hu

Csaknem hetven településen tartanak rendezvényeket a magyar széppróza napjához kapcsolódóan Magyarországon és a Kárpát-medencében február 12. és 23. között. A Magyar Írószövetség kezdeményezésére a magyar széppróza napját február 18.-án, Jókai Mór születésnapján ünneplik.

Péter Beáta

2018. február 02., 15:192018. február 02., 15:19

Több mint 120 kortárs író részvételével ünneplik meg első alkalommal a magyar széppróza napját – mondta el Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke pénteken Budapesten. Hozzáfűzte: a február 12. és 23. között zajló több mint száz program szervezésében több mint ötven magyarországi és határon túli kulturális intézmény és szervezet vesz részt.

A Magyar Írószövetség novemberi választmányi ülésén hozott döntésével kezdeményezte, hogy február 18-án, Jókai Mór születésnapján rendezzék meg Kárpát-medence szerte a magyar széppróza napját.

Hirdetés

A rendezvénysorozat fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a február 18-i központi gálát a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezik meg – adja hírül az MTI.

A magyar széppróza a 19. és 20. században olyan beteljesülést ért meg, amely érdemes arra, hogy felhívjuk rá a figyelmet – mondta Mezey Katalin Kossuth-díjas író, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának vezetője. Kiemelte:

Idézet
Jókai Mór a magyar irodalom talán legelfogadottabb alakja, életműve egy egész külön univerzum, amely minden korosztály számára tud olvasmányélményt kínálni.

Február 18. a karácsony és a januári holtidő után alkalmas dátum az új könyves szezon elindítására – indokolta az Írószövetség döntését Mezey Katalin. Hozzátette: a magyar próza napjának dátumára

a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által felvetett április 14., Esterházy Péter születésnapja túlságosan közel esik az április 11-i magyar költészet napjához.

Hasonló okból vetették el Krúdy Gyula születésnapját, október 21-ét is, amely az 1956-os forradalom évfordulójához lett volna túl közel.

Szentmártoni János közölte, hétfőn megbeszélést folytattak a MKKE képviselőivel, ahol javasolták a szervezet számára, hogy esetleg Esterházy Péter-emléknapként emlékezzenek meg április 14-ről. A két szervezet megegyezett abban,

közösen dolgoznak majd a magyar irodalom napja bevezetésén, amelyet szeptemberben rendeznének meg.

Erős Kinga, a Magyar Írószövetség titkára a február 18-i központi gála programját ismertette a sajtótájékoztatón. Az est részeként négy szerző – Nagy Koppány Zsolt, Végh Attila, Bene Zoltán és Weiner Sennyei Tibor – részvételével

novellaíró versenyt rendeznek, bemutatják a teljes irodalmi életet lefedő Az év novellái antológiát,

valamint lesz koncert és meghirdetnek egy határon túli középiskolásoknak szóló irodalmi pályázatot is.

A magyar széppróza napja eseményeit Munkácstól Rimócon át Sepsiszentgyörgyig könyvtárakban, művelődési központokban, kávéházakban, múzeumokban szervezik meg. A rendezvénysorozat az írótársadalom széles körét mutatja be, tartanak majd irodalmi sétát, tematikus prózaestet, rendhagyó irodalomórát, gyermekeknek szóló játékos programokat és író-olvasó találkozókat. Ezekről bővebben a magyarszepprozanapja.hu oldalon lehet olvasni.

Magyarországon kívül Ukrajnában, Szlovákiában és Romániában is tartanak programokat a magyar széppróza napjához kapcsolódóan. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében február 19-én

Kolozsváron 18 órától a Bulgakov Kávéházban György Attila író, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, Molnár Vilmos író, a Székelyföld szerkesztője és Király László író-költővel találkozhatnak az érdeklődők.

Közreműködik Demeter Zsuzsa irodalomtörténész, a Helikon szerkesztője.

Sepsiszentgyörgyön szintén 18 órától a Tein Kávéházban Bogdán László író, Serestély Zalán író, költő, esszéíró, az E-MIL titkára és Vida Gábor író, a Látó szerkesztője az író-olvasó találkozó meghívottja,

közreműködik Szonda Szabolcs író, költő, műfordító, a Bod Péter könyvtár igazgatója. Szatmárnémetiben ugyancsak 18 órától az Északi Színház kávézójában Ficher Botond író, költő, műfordító, irodalomszervező, Király Farkas író, költő, műfordító és Márton Evelin író a rendezvény meghívottja. Közreműködik Kereskényi Sándor esszéíró, irodalomkritikus, irodalomszervező, a Szatmárnémeti Múzeum Posztmodern-kutató intézetének vezetője, a Sugárút folyóirat szerkesztője.

Szintén a Magyar Írószövetség kezdeményezésére tartották meg első alkalommal 1964. április 11-én a magyar költészet napját, 1984. szeptember 21-én pedig a magyar dráma napját, amelyeket azóta is minden évben különböző eseményekkel, rendezvényekkel ünnepelnek szerte a Kárpát-medencében.

Idézet
Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a széppróza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte

– vélik a kezdeményezők. Rámutattak, azt remélik, hogy az általuk kezdeményezett ünnep jelentősen hozzájárul majd a magyar prózairodalom eredményeinek és a kortárs prózaírók munkásságának jobb megismeréséhez és megbecsüléséhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés