Bár a Csíkszeredai Régizene Fesztivál megnyitóját csütörtökön 18 órától tartják a Mikó-várban, délután fél kettőtől a Szabadság téren hangversenyt hallgathatunk a budapesti Sonatores Pannoniae együttes előadásában.
Megyeszerte legalább ezer olyan, frissen végzett középiskolás, illetve egyetemi hallgató jelentkezésére számít a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség, akik munkanélküli segélyt igényelnek.
Teljes értékű egyetem lettünk – mondta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, utalva arra, hogy végre elindíthatták a mesterképzést az intézmény marosvásárhelyi és csíki karain.
Barabási Albert László első alkalommal tartott előadást hálózatelméletéről a balánbányai kultúrotthonban kedden este.
Az elektronikus választási névjegyzék használatáról tesztelik a polgármesteri hivatalokat augusztus 1-3. között.
Jó szénatermésben bíznak a Hargita megyei gazdák. „Várhatóan 25 százalékkal jobb lesz a szénatermés idén” – erősítette meg Török Jenő is, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Modern külső formát kaphat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épülete.
Lebontották lakásaikat azok a csíkzsögödi cigányok, akik négy év után elvesztették a helyi közbirtokossággal folytatott perüket.
Nem könnyű manapság az érettségi, de folyamatos és fokozatos tanulással nem jelent nagy megerőltetést – vallja a csíkszeredai Török Szilvia, aki 9,76-os átlaggal zárta az érettségit és ezzel a megyében az első tíz között van.
Tizennyolcadik alkalommal tartanak Minimum Party alkotótábort és szakmai fórumot Kászonaltíz mellett, a Tiszás-patak torkolatánál.
Közel nyolcszáz dolgozatot óvtak meg hétfőn délután, az érettségi eredményeinek közzététele után a vizsgázók. Hargita megyében román nyelv és irodalomból buktak meg legtöbben, arányaiban azonban a fizika a legkevésbé sikeres vizsgatantárgy.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig címmel jelent meg Endes Miklós könyve utánnyomásban, melyet hétfőn este a csíkszeredai városházán ismertettek.
Évekkel az EU előírásainak megfelelően felszámolt dögkutak után sem látszik megoldódni az elhullt állatok tetemeinek szabályszerű megsemmisítése.
Rejtett aknafedők lefektetésén dolgoznak Csíkszereda felújított központi terein.
Az újraalakult Itthon, fiatalon mozgalom (IFM) képviselői jövőbeli elképzeléseiket, programjaikat mutatták be hétfőn Csíkszeredában, a megyeházán.
Csíkszeredában két, Szovátán és Válaszúton egy-egy továbbképzővel kezdődött el hétfőn a XXI. Bolyai Nyári Akadémia.
Az előírásoknak megfelelően alkalmazott vegyszerek segítségével meggátolható a burgonyabogár és a burgonyavész kialakulása, továbbterjedése.
A nagyszámú kóbor kutya befogásához régi-új módszert alkalmaz az Eco Csík vállalat Csíkszeredában: egy állatorvos segítségével hamarosan altatópuskával fogják be a kóbor állatokat.