Szekerek, szánok modellezője

Már gyermekkorában szeretett a fával dolgozni, akkoriban csak bicskával faragta a kisebb játéknak való tárgyacskákat. Mivel a gépeket, a gépmunkát nem szerette, így manapság sem használ komolyabb famegmunkáló eszközöket. Elmondása szerint nincs egyebe műhelyében, csak egy „cirkulácska” és egy pisztolyfúró, valamint egy gyalupad a hozzá tartozó öt gyaluval, amiket egy Gyimesből jött mesterembertől kapott két öl bükkfáért.

Bors István idős kora ellenére ma is rendkívül tevékeny. A többi között kaszálni jár, gyógynövényeket gyűjt, pálinkát főz, lovat tart. Találkozásunk alkalmával a színből még egész vágású szekerét is játszi könnyedséggel kihúzta, hogy szemléltetni tudja: az egészvágású szekérnek a keréktorkok közötti távolsága egy méter, a félvágású szekérnek pedig csak 80 centiméter. Az öregúr az előbb említett szekértípusok méretarányos modelljeit is elkészítette. A csíkszeredai városnapokon, a csíkszentkirályi falunapokon és egyéb ünnepségeken, vásárokon tekinthetők meg a nagy gondossággal elkészített szekérmakettek. Ezek mellett számos mezőgazdasági eszköz (eke, taliga, cseber, szán, borona, járom, villa, gereblye stb.), valamint a szövéshez használatos kellék (guzsaly, szövőszék, tiló stb.) kicsinyített mása tartozik a gyűjteményhez. A csíkszentkirályi községháza folyosóján több, Bors István által készített, egykor használatos eszköz modellje látható. Megtudtuk, hogy Csíkszentkirály testvértelepülésén, Berekfürdőn is tartott kiállítást alkotásaiból. Munkásságáért több oklevéllel is kitüntették. A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség alkotói tevékenységének elismerése jeléül 2007. augusztus 3-án életműdíjjal – amit Szatmári Ferenc, a szövetség elnöke adott át – jutalmazta Bors Istvánt.

Miközben takaros anyjától örökölt otthonában található műhelyében egy fából készített bőröndből a gyalupadra állította alkotásait – aprólékosan elmagyarázva mit mire és miért használtak –, röviden életéről is elmesélt ezt-azt. Beszámolt arról, hogy iskoláit Csíkszentkirályon kezdte, és mivel jó tanuló volt, Csíkszeredába került a gimnáziumba. A második világégés miatt nem volt lehetőség a továbbtanulásra, ugyanis édesapja hadifogságba került, ahonnan csak 1946 őszén szabadult. Addig édesanyja egyedül nevelte gyermekeit. Ezekben az ínséges időkben az ifjú Bors István mezőgazdasággal kezdett foglalkozni, így a tanulás abbamaradt. Mivel szerette a munkát, a katonaságnál is az egy esztendő letelte után munkaszolgálatra jelentkezett. Tordán, egy épülő kenyérgyárban a belső munkálatokat végezte el többedmagával, majd Dettára került az ottani fafeldolgozó üzembe, ahol elsajátította az asztalosmesterséget. Fiatalabb testvéreinek fából három iskolástáskát is készített. A leszerelést követően Brassóba került egy vasúti asztalosműhelybe, majd sokáig dolgozott a csíkszentkirályi állami gazdaságnál. 1974. január elsejétől kapusként alkalmazták a csíkszeredai városházán. Onnan ment nyugdíjba 1993-ban. A hagyományos mezőgazdasági eszközök modellezésével 1980-ban kezdett foglalkozni. Mint fogalmazott: „a bodegába nem volt beírva a nevem, a kondikát nem kellett aláírnom, így volt időm hasznos dolgokkal foglalkozni. Remélem, fogják majd értékelni életművemet.”