Dolgoznak az árvízkárok elhárításán Kászonimpéren

Kár az rengeteg van. Utak, hidak, mezőgazdasági területek mentek tönkre – számolt be a hétfő esti Kászonimpéren történt áradásról Bodó Imre. Kászonaltíz község alpolgármestere elmondta, a károk elhárítása nagy erővel zajlik, a munkálatokból a lakosság és a helyi közbirtokosság is kiveszi részét.

Rédai Botond

2011. július 12., 16:272011. július 12., 16:27

2011. július 12., 18:252011. július 12., 18:25

Három utat és több háztartást is károsított a nagy mennyiségű víz, amely egy kiadós záporeső után zúdult le Kászonimpéren. Amint azt az alpolgármestertől megtudtuk, nagyon rövid idő alatt, nem hivatalos adatok szerint, mintegy 50-60 liter csapadék zúdult le négyzetméterenként, az ítéletidő és áradás mintegy negyvenöt percet tartott. A víz három községi utat is károsított másfél kilométer hosszúságban, helyenként az út alapját is elmosva. Ugyanakkor a Kászonaltíz és Kászonújfalu közötti megyei utat is érintette az ár.

Hozzávetőlegesen nyolc kilométeren vált járhatatlanná egy igen fontos erdei út, ennek kijavításán már dolgozik a helyi közbirtokosság. Az alpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta, az erdei út rehabilitására korábban pályázatot tettek le, az ebből származó esetleges finanszírozással a most keletkezett károkat is teljesen el lehetne tüntetni. A lezúduló tekintélyes mennyiségű víz 55 háztartásban is jelentős kárt okozott, pincéket, melléképületeket, kutakat öntve el, illetve két fahidat is teljesen tönkretett. Ezzel együtt huszonöt hektár szántóföld vált használhatatlanná.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei