Díjazták Papp Kincses Emese novelláját

Az Irodalmi Jelen szépirodalmi folyóirat Moral history címmel meghirdetett novellapályázatára százharmincegy pályamű érkezett be, melynek eredményhirdetésére március 15-én került sor.

Iochom Zsolt

2012. március 17., 21:562012. március 17., 21:56

2012. március 18., 12:392012. március 18., 12:39

A zsűri értékelése szerint szinte minden hetedik alkotás tartalmi és formai szempontból egyaránt mérhető volt az igényes irodalom szempontjai szerint. A benevezett írások színvonalát, az erős  élmezőnyt  a  verseny  sikereként  értékelték.
A szakmai zsűri rangsorolása alapján harmadik díjat nyert a csíkszeredai Papp Kincses Emese a Havazás New Yorkban című novellájával.
„Kedvesség. Komolyság. Harmónia. Elszántság. Alázatosság. Megalapozás. Nemesség.  Ez a hét szó volt  kifüggesztve egy kis fekete  táblára a rabbi ajtajára, a  menórának is hét ága van, hét gyertya lobog, az igazhitű zsidók lelkét tükrözi a hetes szám, mindannyiunknak ugyanaz a célja: Teremtőnket szolgálni, és menóraként közvetíteni a fényt a világ felé  – magyarázta Isaack úr. Ezeket mind meg fogja nálunk tapasztalni, kedves Piroschka.” – írja Papp Kincses Emese novellájában.

A zsűri értékelése szerint szinte minden hetedik alkotás tartalmi és formai szempontból egyaránt mérhető volt az igényes irodalom szempontjai szerint. A benevezett írások színvonalát, az erős  élmezőnyt a verseny sikereként értékelték.

A szakmai zsűri rangsorolása alapján harmadik díjat nyert a csíkszeredai Papp Kincses Emese a Havazás New Yorkban című novellájával.

„Kedvesség. Komolyság. Harmónia. Elszántság. Alázatosság. Megalapozás. Nemesség. Ez a hét szó volt  kifüggesztve egy kis fekete táblára a rabbi ajtajára, a menórának is hét ága van, hét gyertya lobog, az igazhitű zsidók lelkét tükrözi a hetes szám, mindannyiunknak ugyanaz a célja: Teremtőnket szolgálni, és menóraként közvetíteni a fényt a világ felé – magyarázta Isaack úr. Ezeket mind meg fogja nálunk tapasztalni, kedves Piroschka” – írja Papp Kincses Emese díjazott novellájában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei