Aki ismeri a festőt, tudja, hogy gyors, kiforrott mozdulatokkal vitelezi ki alkotásait. Neoexpresszionista stílusát nevezik még gesztusfestészetnek is. Ezt emelte ki a tárlatot ismertető Székedi Ferenc műkritikus is: „Akik olvasták James Joyce-ot, azok jól tudják, hogy az irodalomban ezt a módszert work in progressnek, azaz menet közbeni vagy haladás közbeni munkának nevezik, amikor a feedback, a visszacsatolás hat magára a munkára; valahogyan így képzeljük el Botár László gesztusfestészetét is.” A műkritikus szerint a tudatosság és ösztönösség váltakoznak ezekben az alkotásokban, úgy ahogy az ember gondolat- és érzelemvilága is szüntelenül hat egymásra.

Nem a táj, a Duna és a kis sziget varázsa ragadta meg a festőt, hanem az otthonról hozott gondolatait, érzelmeit képezte le a vászonra. Igaz, manapság a képzőművésztől, főleg a kortárs alkotótól, el is várják, hogy ne csak a környezetről szerzett benyomásait kell közölje, hanem akkor tud igazán a befogadóra hatni, ha gondolatait is hozzáfűzi, és képes a lényén keresztül átszűrni a valóságot. Hiszen a látszat olykor csal, és néha a felszín alá kell hatolni, ezt a képességet fedezte fel Botár Lászlóban Szász János műkritikus: „Ha a dolgok látszata és lényege egybeesne, nem lenne szükség művészetre, a művészi képre az irodalomban, vagy a festett, rajzolt, a plasztikai képszerűségre a képzőművészetben. Elegendő lenne másolni a természetet, az embert és a maga teremtette környezetét. De a látszat, a felszín mögött vagy alatt a látványok és igazságok annyi rétegződése rejtezkedik, hogy minden művész megtalálja a maga világát, a maga mondanivalóját a világról. Botár László legtöbb festményén mintha végigsüvöltene egy elektromos-mágneses vihar. Mintha ecsetét közvetlenül idegvégződései mozgatnák, a vihart érzékelő hálózati rendszer és annak központjai lüktetve, rángva, reszketve fölfogják és hullámzásokba váltják át az elszabadult részecskék kavargását.”

Hiába, hogy viszonylag hamar elkészülnek ezek a képek, rengeteg tapasztalatot, érzést, gondolatot fordítanak vizuális nyelvre. Túros Eszter művészettörténész szerint már-már a mindenséget próbálják megfogni. „Botár László a lehető legtöbbet próbálja képbe hozni abból, ami emberileg megtapasztalható. A mindenséget vágyik képre vinni, mindazt, amit véges, gondolkodó lényként abból megérezhetünk. Vélt kettősségekre kreált világunkban ugyanakkor józan magabiztossággal tartja az egyensúlyt. A mindig változót, a mindig ugyanazt, a sok-sok egyet, a mozgást, annak folytonosságát, az erotikában megtapasztalható végtelenséget, a fenséges elsöprő, megsemmisítő érzését, ezt a hatalmas erőt, amely minket, halandókat, porszemmé változtat, kordában tartja éberségével, racionalitásával. Színeinek, vonalainak ritmusát geometrikus formáival, tudatosan megszerkesztett kompozícióival fékezi.”

A kiállítás december 21-ig látogatható.