Blokkregényt olvasott már?

Ő maga mindig is blokklakó volt, a három szoba, összkomfort csábereje rá is ugyanúgy hatott annak idején, mégsem csupán saját sokrétű élményeire hagyatkozott, hanem közel tíz évig embertípusokat és anyagot is gyűjtött másoktól. Majd annak a sokak számára ismerős állapotnak a leírására vállalkozott, amelyen a tömegpszichózis egyik elmélete nyugszik, nevezetesen hogy

A leépülés folyamata a főhősben is végbemegy: a meghasonlott újságíró valami maradandót szeretne alkotni, végül azonban ráébred, hogy meghaladja a vállalkozás, hiszen ilyet bárki tudna írni, aki hasonló miliőben él.

Bár novellafüzérnek tűnik, valójában egy keretes történetről van szó, a főhősön keresztül egy tömbház húsz lakrészét és négy közös terét – a pincét, lépcsőházat, tárolót és padlást – járja körül, mindezt huszonnégy óra alatt.

azontúl pedig „megírni, hogyan élünk – felkelünk, dolgozunk, nyűglődünk –, a kis semmiségek mögött meglelni a mélységet, mindezt egy keretbe helyezve, érdekes stílusban tálalva”. Az életszagú történetek közül egy igazán pozitív töltetű rész emelkedik ki, és egyben ennek az abszurd boldogságnak a megírása bizonyult számára a legnehezebbnek, mert „a feszültségek és problémák könnyebben elmesélhetők, kitapinthatóbbak".

A feltevést, hogy a harmadik személyben megjelenített, cseppet sem szeretetreméltó főszereplő vagy a külső narrátor mennyire Zsidó Ferenc, elhárította magától: tudatosan nem magát írta bele a regénybe, az életrajzi elemeket is megbuherálta, a lakókat pedig távolról kezelte, épp azért, hogy bárhol érvényesnek hasson. A könyvben kevés a leírás, hogy épp csak képi szinten segítse az olvasót,

kibeszélve magukból, ami felgyülemlett, noha attól még nem oldódik meg semmi, „ellenben ha elolvassuk és hozzátesszük saját élményeinket, már be is végezte a könyv”. Kissé szabadkozott a vulgáris részek miatt, de mint mondta, házi kritikusa, felesége tanácsára sokat faragott rajtuk, csak jelzésszerűen hagyott meg egy-két közönséges kifejezést – és azzal fel is olvasta az egyik durvább részt, amelyet bevallása szerint a keresztúriak előtt nem mert.

Bálint Tamás költő, aki ezúttal moderátorként volt jelen, arról faggatta a szerzőt, hogy mennyire felismerhetők vagy maiak a szereplők, mire jött a válasz:

A kérdésre, hogy ki a kedvenc lakója, azzal vágta ki magát, hogy hozzá a lépcsőház áll legközelebb, mert átmenetet képez a kint és bent között, amíg végigjárja, reggelente számba veszi a napi teendőket, hazaérve pedig ideges tanáremberből ott állítja át magát férj és apa szerepbe.

A Gutenberg Kiadónál megjelent könyv illusztrációját Orosz Annabella készítette, egy gyergyószentmiklósi tömbház fotóját véve alapul.