Az elméletitől a gyakorlati vizsgáig közel fél évet várakoztatják a tanulóvezetőket

Az elméletitől a gyakorlati vizsgáig közel fél évet várakoztatják a tanulóvezetőket

Rengeteg időbe telik, amíg hajtási jogosítványhoz juthatnak a diákok

Fotó: Pál Árpád

Miközben januártól már közel kétezer lejbe kerül a jogosítvány megszerzése Csíkszeredában, a tanulóknak számolniuk kell azzal, hogy a jelentősen meghosszabbodott várólisták miatt csak egy, esetleg két esélyük lesz a gyakorlati vizsgára. Székelyudvarhelyen is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az üzemanyag drágulása egyelőre nem befolyásolta az ottani sofőriskolák tarifáit.

Iszlai Katalin

Dósa Ildikó

2018. február 02., 21:422018. február 02., 21:42

2018. február 02., 21:442018. február 02., 21:44

Januártól a korábbi 1200 helyett 1500 lejbe kerül a sofőriskola elvégzése Csíkszeredában, ez az elméleti órákat és a kötelezően levezetendő 30 gyakorlati órát tartalmazza. Az említett összeg mellett a tanulóknak ki kell fizetniük az orvosi vizsgálatokat, ami 200 lej körüli kiadást jelent, és

amennyiben plusz órákat szeretnének vezetni, további 300 lejt kell fizetniük hat alkalomért.

Utóbbi persze nem kötelező, azonban a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben mégis elengedhetetlen, hiszen

a tanulóknak hat hónapot kell várakozniuk a gyakorlati vizsgára a sikeres elméleti vizsga után,

így a plusz órák nélkül szinte lehetetlen a jogosítvány megszerzése.

Tavaly ősz óta rengeteg problémával szembesültek a gépjárművezető-oktatók szerte az országban, a gondjaik pedig idén tovább fokozódtak. Szeptember elsején ugyanis ismét érvénybe lépett a sokak által vitatott, 2013-ból származó 733-as számú miniszteri rendelet, amely ellehetetlenítette a magánoktatók munkáját: többé nem működhettek a sofőriskolákkal kötött szolgáltatói szerződéssel, hanem csakis valamely iskola alkalmazásában, illetve saját sofőriskolát alapítva.

A rendelet másik irracionálisnak minősített módosítása emellett az volt, hogy a hatályba lépés első évében legkevesebb 40, a második évtől kezdve legalább 50 százalékos kell legyen a sofőriskolák tanulóinak átmenési aránya. Hargita megyében egyébként tavaly szeptemberig 19 sofőriskola és 38 magánoktató készítette fel a diákokat a sofőrvizsgára,

a 22 udvarhelyi, 12 csíki és 4 gyergyói független oktató azonban kénytelen volt felfüggeszteni korábbi tevékenységét.

Mivel megszűnt a magánoktatói státus, a Hargita megyei érintettek nagy része sofőriskoláknál állt munkába: a csíki térségben szinte minden oktató ahhoz a sofőriskolához íratta át járművét, amellyel szerződéses viszonyban állt. A helyzet azóta sem változott, és bár vannak tárgyalások a korábbi magánoktatók között egy esetleges társulásról (a rendelet lehetőséget nyújt arra, hogy négy oktató közösen iskolát alapítson), konkrétumok egyelőre nincsenek – tudtuk meg Demeter Balázs korábbi csíkszeredai magánoktatótól, a Demandis sofőriskola oktatójától.

Mint mondta, jelenleg nem is ez a legnagyobb gondjuk, sokkal inkább a számottevően meghosszabbodott várólisták okoznak fejtörést számukra.

Idézet
Az egyik diákomnak most sikerült az elméleti vizsgája, és július közepére kapott időpontot a gyakorlatira. Ez nagy baj, hiszen hat hónap alatt mindent elfelejt, amit megtanult. Bár az egy évet a vezetési órák lejárta utántól, azaz a dosszié lezárásától számolják, így is csak egy vagy legtöbb két alkalma lesz a diákoknak a gyakorlati vizsgára, sőt ha valakinek az elmélet többszöri próbálkozásra sem sikerül, az is megtörténhet, hogy egyszer sem lesz esélye a gyakorlatira. A törvények szerint egyébként 15 naponként vizsgázhatnának, de ha a rendszer miatt csak hat havonta van erre lehetőség, el kellene töröljék az egy éves határidőt

– adott hangot véleményének Demeter, aki azt is elmondta, hogy

általában 50 lejbe kerül egy pluszóra, de ez oktatónként és iskolánként változhat.

Megoldási javaslatok a korrupcióellenes szolgálattól

A sofőriskola befejezése és a gyakorlati vizsga közötti hosszas várakozási időre a Hargita Megyei Korrupcióellenes Szolgálat (SJA Harghita) is felhívja a figyelmet legutóbbi éves jelentésében. A kialakult helyzet okaként a jelentés is azt taglalja, hogy kevés a vizsgáztató a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat. Megoldásként azt javasolják, hogy meg lehetne hosszabbítani a hivatal munkaprogramját két órával, vagy legalább kéthetente szombaton is lehetne tartani sofőrvizsgákat.

A meghosszabbodott várólisták a diákok mellett a sofőriskoláknak is problémát okoznak, hiszen így még nehezebb a korábban említett rendelet által előírt – 40 vagy 50 százalékos – átmenési arány teljesítése. Az előírások szerint ugyanis csak azt a diákot számítják bele az arányba, akinek első próbálkozásra sikerült az elméleti és a gyakorlati vizsgája is. Ez azonban eddig is csak keveseknek jött össze:

a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat statisztikája szerint a két vizsgán való átmenési arány összességében 20,15 százalék volt tavaly.

Az iskolákra lebontott számadatokat azonban csak tavasszal kapják meg az érintettek, így addig azt sem tudják, hogyan teljesítettek a korábbi évben – tudtuk meg Negru Vasile Romeotól, a Top Auto sofőriskola tulajdonosától. Mint mondta, saját számításaik szerint tavaly teljesítették a kért 40 százalékos átmenési arányt, idén azonban a hosszas várakozási idő miatt nem biztos, hogy ez sikerülni fog, hiszen a diákoknak sokkal nehezebb lesz a jogosítvány megszerzése.

Galéria

Vizsgáztatás Csíkban. A jelenlegi helyzet szerint fél évet kell várakozni a gyakorlati vizsgára

Fotó: Pinti Attila

Idézet
Egy tanulónak két hét várakozás is sok, nem hogy hat hónap. Csődbe viszik ezzel a sofőriskolákat, olyan tanulónk is volt, aki visszakérte a pénzét a jelenlegi helyzet miatt. Nem is csoda, hiszen a törvény szerint 24 alkalommal lenne joguk a gyakorlati vizsgára, ezzel szemben legfeljebb kétszer próbálkozhatnak. A plusz órákra sokaknak nincs pénzük, és ha van is, nem mindig tudjuk kiszolgálni az igényeket, mert foglaltak az oktatók az új diákokkal

– részletezte a Top Auto tulajdonosa. Hozzátette, így is rengeteg problémát okozott az átmenés, főleg, hogy sokan magyar nyelven vizsgáznak, de így nincs lehetőségük gyakorolni.

„Mi végezzük a munkánkat, és tavaly sikerült is megfelelni az előírásoknak, de idén nagyon megnehezítették a dolgunkat, és a diákokét is. Minden kért dokumentum lejár ez idő alatt, csak az erkölcsi bizonyítványból hármat ki kell kérjenek, mire egy időpontot kapnak a gyakorlati vizsgára. Arról nem is beszélve, hogy a kamerák miatt teljesen elveszett a gyakorlati vizsgák emberi jellege. Egy vizsgázó amúgy is nagyon izgul, de eddig amikor beült az autóba, legalább tudott váltani két szót a rendőrrel, kicsit megnyugodott. Most azonban a vizsga azzal kezdődik, hogy ismertetik velük a jogaikat, elmondják, hogy minden, ami ez után elhangzik, rögzítve lesz, és azzal indulnak is. Szinte olyan lett a vizsga, mint egy letartóztatás, és ez nagyon nehéz a diákoknak" – húzta alá Negru Vasile Romeo.

Az általa elmondottakat Bándi Gábor, a Delfin sofőriskola vezetője is megerősítette, aki szerint a tanulókat érinti a leghátrányosabban a fél éves várakozási idő, hiszen lassan alkalmuk sem lesz bebizonyítani, hogy valóban megtanultak vezetni.

Székelyudvarhelyi állapotok

Székelyudvarhelyen egyelőre nem emelték tarifáikat a sofőriskolák, így jelenleg még 1200 és 1400 lej közötti árakkal dolgoznak. A tanulók, amennyiben pluszórákat szeretnének vezetni, az további 30 lejbe kerül alkalmanként.

Idézet
Nagyon rossz, hogy a tanulóknak majdnem fél évet kell várniuk a gyakorlati vizsgákra, mert annak, aki levezeti a harminc órát, akkor lenne esélye sikeresen vizsgázni, ha erre egy hónapon belül el tudna menni. Ha öt hónapot várnia kell, nem sikerül, mert mindent elfelejt. Több hónapos vezetéskiesés még egy tapasztalt sofőrt is elbizonytalanít az első kilométereken. És erre még rájön a vizsgastressz

– vázolta a negatívumokat Pállfy Domokos, az egyik székelyudvarhelyi sofőriskola ügyvezetője.

„Az a helyzet, hogy így működni sem tudunk normálisan, hiszen hiába mutatják meg, hogy tudják az elméletet, ha a gyakorlat az fájdalom. A héten már májusra, júniusra kaptak programálást, és ritka az olyan tanuló, aki még fél évig két-három hetente pótórákat tud fizetni. Nekünk panaszkodnak a hosszas várakozás miatt, de bármennyire igazat adunk nekik, nem tudunk mit tenni. Akárhányszor szólunk, betömik a szánkat azzal, hogy emberhiányban szenvednek, nincsenek vizsgáztatók. Idejönnek ketten, egyenként 10–12 személyt levizsgáztatnak, mert ennyi fér bele a napi nyolc órába. Tavaly az is felmerült egy gyűlésen, hogy a gyakorlati vizsgát is beviszik Csíkba, akkor az utazást megspórolva többet tudnak levizsgáztatni. Ez ellen tiltakoztunk, de úgy tudom, még nem vetették el teljesen az ötletet” – mondta lapunknak Turáni Magda Mária elméleti oktató.

Hozzátette, nem fél attól, hogy az iskola nem teljesíti a működéshez szükséges átmenési arányt, ugyanakkor egyáltalán nem biztos abban, hogy ezt mérni tudja a Hargita Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-nyilvántartó Hivatal. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a honlapon tavaly is pontatlan volt a statisztika, ugyanakkor egy régebbi adat szerint Hargita megyében az átmenési arány alig érte el a 30 százalékot, majd 50 körülire ugrott. „Nehogy azt mondja nekem valaki, hogy egy év alatt megtáltosodtunk” – érvelt Turáni.

Galéria

Hiába sikerült az elméleti vizsgájuk, mire rendőrrel vezethetnek, mindent elfelejtenek

Fotó: Barabás Ákos

Bár egy külföldi utazás miatt Mária-Magdolnának kapóra jött, hogy nem februárra kapott időpontot a gyakorlati vizsgára, azonban az öt hónapos várakozást túlzásnak tartja.

Idézet
Az elméletim egyből sikerült, de már csak június közepére kaptam időpontot, és nemcsak én, hanem az is, aki előttem egy héttel vizsgázott. Lányom két éve sofőrsulizott, igaz, hogy csak harmadszorra sikerült neki jogosítványt szerezni, de három hónap alatt háromszor vizsgázott

– mesélte lapunknak.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha az a kifogás, hogy kevés a vizsgáztató és nem fizetik a túlórájukat, az ide-vissza út pedig beleszámolódik a nyolc órájukba,

kérjenek száz lej vizsgadíjat, valószínűleg mindenki szívesen megadná azért, hogy két hét múlva jogosítványa legyen.

Emellett olcsóbb is volna, mint pluszórákat venni.

Krónikus személyzethiány

A probléma forrása egyértelműen a krónikus személyzethiány – mondta megkeresésünkre Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője. Azon rendőrök száma ugyanis, akik vizsgáztató engedéllyel rendelkeznek, felére csökkent: a hatból tavaly nyárig négyen maradtak, jelenleg viszont már csak hárman vannak. Ez az oka annak, hogy – mivel hárman kell lebonyolítsák az egész megyében a gyakorlati vizsgákat – a tanulóknak már hat hónapot is várniuk kell. A szóvivő elmondta azt is, hogy a hét minden napján tartanak gyakorlati vizsgát (kivéve minden hónap utolsó péntekét): általában hétfőn és pénteken Csíkszeredában, kedden és csütörtökön Székelyudvarhelyen, szerdán pedig Gyergyószentmiklóson, de ez esetenként az igények szerint változhat, főleg azért, mert néha Maroshévízen is szerveznek vizsgát. Pănescu szerint egyébként van remény a helyzet javítására, a baj az, hogy ez nagyon sok időbe telik.

„Úgy tudjuk, hogy annak a vizsgáztatónak a helyére, aki nemrég ment el, versenyvizsgát írtak ki Bukarestben. Jelentkezők is vannak, azt azonban csak remélni tudjuk, hogy valamelyiküknek sikerülni is fog a vizsga. A probléma az, hogy erre csak valamikor májusban kerül sor, és ha sikerül is, az alkalmazás még beletelik pár hónapba. Ezt követően az előírások szerint hat hónapig még készülnie kell, hiszen csak fél éves régiséggel állhat munkába. Majd letesz egy belső vizsgát, és ezt követően, amikor a fővárosban szerveznek kurzust, elmegy, és levizsgázik, az így megszerzett bizonyítvánnyal azonban még mindig csak a B kategóriájú jogosítványra pályázókat vizsgáztathatja. Ez tehát egy nagyon hosszú folyamat, így leghamarabb az év végén állhat munkába egy új kolléga. Azzal viszont tisztában vagyunk, hogy nem a diákok hibája, hogy ilyen kevésszer próbálkozhatnak, ezért azoknak, akik csak egyszer vagy kétszer vizsgáztak, de már lejárt az évük, adunk még egy lehetőséget ennek ellenére is. Elsőbbséget élveznek viszont azok, akik frissen kerültek ki a sofőriskolából, és még egyszer sem próbálkoztak, azokkal szemben, akik például már háromszor is vizsgáztak, de nem sikerült” – emelte ki Adrian Pănescu.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

Taxisofőr kergethette be a medvéket Székelykeresztúrra

Nem magától jött be az anyamedve és két bocsa kedden este Székelykeresztúrra, minden jel arra utal, hogy egy taxisofőr kergette be a településre a környéken kószáló nagyvadakat.

Taxisofőr kergethette be a medvéket Székelykeresztúrra
2024. március 27., szerda

Kiszorultak a hölgyek a megyei tanácsosi listáról

Az eddigi három hölgy helyett csak egy fogja képviselni a közösségét és a szebbik nemet Maros Megye Tanácsában ősztől. A megyei RMDSZ-es önkormányzati jelöltek sorrendjét kedden délután fogadták el.

Kiszorultak a hölgyek a megyei tanácsosi listáról
2024. március 27., szerda

Egy kicsit elromlik az idő nagyhét második felére

Esőre és megélénkülő szélre lehet számítani az ország nagy részén péntek estig – figyelmeztetnek az Országos Meteorológiai Szolgálattól.

Egy kicsit elromlik az idő nagyhét második felére
2024. március 27., szerda

A Kárpátok sétány lakóival is találkozót szervez Soós Zoltán

A Kárpátok sétány lakóit is beszélgetésre invitálja Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, a találkozón a jelenlegi és jövőbeli projektekről értekeznek szerdán délután – tájékoztatják a lakosságot a városháza Facebook-oldalán.

A Kárpátok sétány lakóival is találkozót szervez Soós Zoltán
2024. március 27., szerda

Visszatér a gyergyói húsvéti határkerülés

Régi hagyomány Gyergyószéken a húsvéti határkerülés, amely a kommunizmus időszakáig élt, majd 1990 után ismét rendszeresen megszervezik. Járványidőben, majd tavaly a felázott földek miatt erre nem kerülhetett, de idén újra elindulnak a lovasok.

Visszatér a gyergyói húsvéti határkerülés
2024. március 27., szerda

Tehetetlenek a hatóságok az illegális virágárusokkal szemben

Kempingasztalokon, kartondobozokon kínálják eladásra virágaikat a forgalmasabb csíkszeredai közterületeken a román vidékekről érkező virágárusok. Ez tisztességtelen konkurenciát jelent, de nem lehet hatékonyan fellépni ellene.

Tehetetlenek a hatóságok az illegális virágárusokkal szemben
2024. március 27., szerda

Napirenden az RCA-árbefagyasztás meghosszabbítása, meg is van az új határidő

A pénzügyminisztérium javasolja, hogy hosszabbítsák meg június 30-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását; az erről szóló tervezetet már közvitára bocsátották – jelentette be Marcel Boloş tárcavezető.

Napirenden az RCA-árbefagyasztás meghosszabbítása, meg is van az új határidő
2024. március 27., szerda

Töretlen sikernek örvend a Vitamix biobolthálózat

Megállíthatatlan ütemben fejlődik a Vitamix biobolt-hálózat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a családi vállalkozásként indult cég éppen a 65. üzletét nyitotta meg Székelyudvarhelyen. Ennek apropóján beszélgettünk Benedek Zsuzsa társtulajdonossal.

Töretlen sikernek örvend a Vitamix biobolthálózat
2024. március 27., szerda

Van-e B tervünk elbukott érettségi és/vagy felvételi esetére?

Már évek óta ismétlődő tendencia az erdélyi magyar diákság körében, hogy a középiskolát elvégző tanulók közel fele az oktatási rendszer peremére szorul, és időszakosan, vagy akár végzetesen megreked a képességfelmérők megdönthetetlennek vélt kapui előtt.

Van-e B tervünk elbukott érettségi és/vagy felvételi esetére?
2024. március 27., szerda

Bod Péter Ákos tart előadást Székelyudvarhelyen

Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár tart előadást Székelyudvarhelyen a Romániai Magyar Közgazdász Társaság meghívására március 28-án, csütörtökön.

Bod Péter Ákos tart előadást Székelyudvarhelyen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!