
Fotó: Veres Nándor
Majdnem megkétszereződött az elmúlt évekhez képest a burgonya és a zöldség felvásárlási ára, a termelők szerint ilyen minden tíz esztendőben fordul csak elő. Valószínű, hogy a következő években újra visszaesnek az árak.
2019. február 21., 20:302019. február 21., 20:30
A drágulás hátterében az áll, hogy Európai Uniós szinten a tavalyi termés sokkal kisebb volt, mint az előző években, ezért megnőtt a kereslet, ez pedig felpumpálta az árakat – magyarázta portálunknak Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Tavaly Nyugat-Európában szárazság volt, ami éppen a nagy burgonya- és zöldségtermesztő országokat érintette: Franciaországot, Németországot, Hollandiát sújtotta az aszály. Ez azt a szokatlan helyzetet eredményezte, hogy idén már onnan áramlott a krumpli a kelet-európai országokba.
– szögezte le az igazgató.
Könczei Csaba úgy véli,
Emlékeztetett, hogy az elmúlt években a termelők folyamatosan azért panaszkodtak, mert alacsony volt az ár, akkor valóban mindössze 50 baniért vették meg a krumpli kilogrammját. Ez azt jelentette, hogy elenyésző volt a nyereség, vagy csak önköltségi áron jött ki a burgonya, a gazdáknak gyakran csak a területalapú támogatás jelentette a profitot.
Könczei Csaba elmondta, a gazdák tapasztalata az, hogy tízévenként ismétlődik meg, hogy feláron tudják értékesíteni a burgonyát. Kifejtette, az is szokatlan, hogy azok is jól jártak, akik már tavaly ősszel a mezőről eladták a termést, mert akkor is adtak egy lejt a kilogrammjáért. Esős ősz volt, a nedves földből nem tudták egyenletesen kiszedni a krumplit, így már akkor is nagy volt a kereslet. Aki ősszel egy lejért eladta a burgonyát, jó járt, hiszen a raktározásnak is megvannak a költségei.
Különben ezen a téren is fejlődik a székelyföldi mezőgazdaság, 2007-hez képest megháromszorozták a raktározó kapacitást, de még így is van ahová fejlődni, hiszen még így is csak az össz-krumpli és zöldség termés mindössze egynegyedét tudják megfelelő körülmények között elraktározni.
Fotó: Gecse Noémi
Az igazgató arra is kitért, hogy Székelyföldön tavaly jók voltak a termésátlagok, bár az időjárás szempontjából különleges év volt: tavasszal és ősszel száraz időszakok voltak, majd júliusban annyi eső esett, mint korábban egész évben. Ennek ellenére a térségben jók voltak a hozamok, a szélsőséges időjárást csak a cukorrépa szenvedte meg, idézte fel Könczei Csaba. Rámutatott, az őszi vetés szintén megsínylette az őszi aszályt, egyenetlenül, részlegesen kelt a gabona és a repce. Az idei krumplit még ezután ültetik.
Az országban többlettermés van burgonyából, de mivel nem elég szervezett az ágazat, nem képes megfelelően értékesíteni – vélik a szakemberek. Kovászna megye 83 ezer hektár szántóterületéből évente 10–12 ezer hektáron termesztenek pityókát, 2011 óta csökken a krumplival bevetett területek mérete, viszont a közepes és nagygazdák technológiai fejlesztéseinek, a szakszerű gazdálkodásnak, az uniós támogatásoknak és pályázatoknak köszönhetően növekszik az átlagtermés. Könczei Csaba szerint fontos lenne, hogy minden évben kiegyensúlyozott, valós áron tudjanak értékesíteni, erre pedig csak úgy lenne lehetőség, ha összefogva jó minőségű étkezési burgonyát termesztenének, amit válogatva, mosva, csomagolva jövedelmező áron lehet eladni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!