A nyáron elkezdődhet a taplocai terelőút építése

Elkészültek a tervek, nemsokára pedig kiírják a közbeszerzési eljárást Csíkszeredában a taplocai övezetet tehermentesítő terelőút kiépítésére. A beruházás értéke megközelíti a 14 millió lejt, és két útszakasz, valamint három útkereszteződés elkészítését jelenti.

Kovács Attila

2011. június 14., 15:492011. június 14., 15:49

2011. június 14., 18:042011. június 14., 18:04

A terelőút a meglévő földút nyomvonalát követi

A Taplocán áthaladó forgalom, amely a Rét és a Forrás utca lakóinak jelent napi kellemetlenséget, a terelőút elkészültével kikerül a lakóövezetből. A helyi önkormányzat idén márciusban fogadta el azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek alapján elkezdődhetett az út tervezése. A tervek már kész vannak, most a közbeszerzési eljárás kiírását készítik elő a szakemberek. Mint a projekt előkészítésével megbízott Moldován Reinitz József mérnök tájékoztatott, a beruházás során három útkereszteződés, két útszakasz, illetve egy, a közvilágítást érintő munkálat készül el. A terelőút kiépítésének összköltsége eléri a 13 millió 712 ezer lejt – ezt kizárólag a város finanszírozza majd.

„Az első szakasz a Rét utcai vasúti átjárótól a vasútvonallal párhuzamosan halad, majd a Delne pataka mentén, egy meglévő földút nyomvonalán csatlakozik az 578-as európai úthoz, a városon kívül. Ennek hossza 1775 méter, a beruházás első szakaszában ezt kell elkészíteni” – mondta el Moldován Reinitz József. Az út elkészítéséhez szükség van a területtulajdonosok beleegyezésére is – ott ugyanis ezek a földterületek csonkulnak. Az első szakasz egyben a legköltségesebb is, mivel a vasút mentén erős alapozásra van szükség a tőzeges talaj miatt – tudtuk meg a szakembertől.

A második szakasz

A második, 1,3 kilométeres szakasz gyakorlatilag megteremti az összeköttetést a 12A jelzésű, a Gyimesek felé vezető országúttal, azaz az 578-as európai úttól a meglévő földút nyomvonalán vezet tovább, és csatlakozik az országúthoz. A Rét utcai vasúti átjárónál, az országúthoz és az európai úthoz történő csatlakozásnál van szükség a három útkereszteződésre. Némiképp bonyolítja a helyzetet, hogy a város által finanszírozott taplocai terelőút egy szakasza, az európai úthoz való csatlakozás közelében egybeesik a várost teljesen elkerülő terelőúttal, amely kormánytámogatással készülne el, és a tervezés fázisában van. Ezért itt megegyezésre van szükség. Mint a szakember elmondta, a közbeszerzési eljárás után a kivitelezés már a nyár folyamán megkezdődhet, a befejezés határideje pedig a rendelkezésre álló anyagi forrásoktól függ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában

A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában
2026. október 09., péntek

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
2026. október 09., péntek

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában

Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette

Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.

Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette
2026. október 08., csütörtök

Csíkszeredában is bemutatják Préda Barna új könyvét

Egy földrengés után került elő az a több ezer üvegnegatív, amely egy letűnt korszak emlékeit őrzi. Incze Lajos fotográfus hagyatékának képeiből Üvegbe zárt idő címmel született kötet, amelyet csütörtök este mutatnak be Csíkszeredában.

Csíkszeredában is bemutatják Préda Barna új könyvét
2026. október 08., csütörtök

Mit gondolnak magukról a mai fiatalok Székelyföldön?

Szabályozná a mesterséges intelligencia használatát a megkérdezett székelyföldi magyar végzős középiskolások többsége egy friss, reprezentatív kutatás szerint. Az első eredményeket a csíkszeredai Maturandus Konferencián ismertették.

Mit gondolnak magukról a mai fiatalok Székelyföldön?
Hirdetés