Hirdetés
Hirdetés

2020 gazdasági eredményei Székelyföldön

A vendéglátóipart súlyosan érintették a járvány miatt hozott korlátozások. Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

A vendéglátóipart súlyosan érintették a járvány miatt hozott korlátozások. Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

A járvány és az annak kapcsán hozott intézkedések, illetve a hozzá kapcsolódó aggodalmak határozták meg a 2020-as esztendőt, a gazdasági szakértők és a vállalkozók borúlátóan ítélték meg az évet. Az utólagos adatok szerint a várthoz képest korántsem lett annyira durva az időszak, vannak akik jól jártak, és vannak vesztesek. Nézzük a számokat.

Geréb László

2021. szeptember 26., 22:082021. szeptember 26., 22:08

Az alábbi tanulmányban annak jártunk utána, hogy a szóban forgó időszakot miként élték meg a székelyföldi vállalkozások. Ehhez a 2019-es és a 2020-as vállalkozói mérlegadatokat használtuk fel,

a vállalkozói forgalom, a nyereség, a veszteség és az alkalmazottak számának a változására voltunk kíváncsiak.

Hirdetés

Az adatok forrása a mfinante.ro, a romániai statisztikai hivatal honlapja, valamint az Omnibus voltak. Az adatokat Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék, valamint ezeknek a régióknak meghatározó öt városa, vagyis Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely esetében vizsgáltuk meg.

Vállalkozói forgalom

A vállalkozói tevékenység volumenének a meghatározó mutatója a vállalkozók által megvalósított forgalom, vagyis hogy egy adott periódusban, jelen esetben egy évben mennyi árut és szolgáltatást tudtak értékesíteni. Azt vizsgáltuk, hogy az egyes székek és nagyobb városok vállalkozói esetében milyen mértékben változott ez a mutató a koronavírus-járvány hatására.

A számok azt mutatják, hogy a székelyföldi vállalkozók forgalma összességében szinte a 2019-es szinten tudott maradni 2020-ban is, hiszen a csökkenés csak 0,4%-os. Azonban, ha az egyes székeket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a 2020-as évkülönböző módon érintette a székek vállalkozásait.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

Míg a csíkszéki és gyergyószéki vállalkozások forgalma pár százalékkal növekedett, addig az udvarhelyszéki, sepsiszéki és kézdiszéki vállalkozások forgalma enyhén csökkent. Ugyanakkor azt is kitűnik az adatokból, hogy a székelyföldi vállalkozások forgalma nem csökkent olyan mértékben, mint az országos átlag.

Amennyiben az öt szék meghatározó városának a vállalkozói forgalmát vizsgáljuk, a változások a székekéhez hasonlóak, vagyis Csíkszereda és Gyergyószentmiklós esetében növekedést, míg Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely esetében csökkenést tapasztalunk a vállalkozói forgalomban.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

Ez esetben is csak pár százalékos változásokról van szó, egyedül Kézdivásárhely esetében láthatunk egy jelentősebb, 10 százalékos visszaesését 2020-ban.

Az öt szék, illetve az öt város vállalkozóinak a részarányát is megvizsgáltuk az összesített forgalomban. Az adatokból kitűnik, hogy a 2020-as enyhe csökkenés ellenére is Udvarhelyszék, a városok között pedig Székelyudvarhely képviseli a legnagyobb arányt a székelyföldi vállalkozói forgalomból.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

Székelyudvarhelyt a közel kétszer akkora Sepsiszentgyörgy követi. A székek esetében Kézdiszék van jelen a legkisebb aránnyal, míg a városok esetében a gyergyószentmiklósi vállalkozások 6 százalékot adnak az öt város összesített vállalkozói forgalmából. Szinte minden Hargita megyei gazdasági fórumon téma, hogy Udvarhelyszék, azon belül pedig Székelyudvarhely adja a megye gazdaságának felét.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

A vállalkozói forgalom alapján a fenti megállapítás igaz maradt 2020-ban is, hiszen

a székelyudvarhelyi vállalkozók forgalma 3 százalékkal haladja meg a csíkszeredai és gyergyószentmiklósi vállalkozók együttes forgalmát.

Vállalkozói nyereség

Amíg a vállalkozók által megvalósított forgalom a tevékenység volumenét, addig a vállalkozói nyereség a tevékenység hatékonyságát mutatja meg. A következőkben az öt székely szék, valamint az öt székely nagyváros vállalkozói által megvalósított nyereség változását vizsgáljuk. Érdekes képet mutatnak a grafikonok, hiszen amíg a vállalkozói forgalom esetében egy nagyon minimális visszaesés volt tapasztalható 2020-ban, addig a nyereségek minden esetben növekedtek.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

A székek esetében a legnagyobb növekedés Kézdiszéken tapasztalható, ahol a 2019-es évhez képest 18%-kal nagyobb nyereséget valósítottak meg a vállalkozások, de Gyergyószék esetében is 10%-os a növekedés.

Összességében a székelyföldi vállalkozások nyeresége 2020-ban 7 százalékkal növekedett 2019-hez viszonyítva, ami egy kicsivel alulmarad a 11 százalékos országos átlaghoz képest.

A városok esetében is mindenhol növekedést látunk 2020-ban.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

A legnagyobb növekedést a gyergyószentmiklósi vállalkozások tudhatják magukénak, a 2020-as vállalkozói nyereség 39%-kal haladta meg a 2019-est. A többi város esetében a növekedés 5% alatti volt. A forgalom enyhe csökkenése, ugyanakkor a nyereség enyhe növekedése arra enged következtetni, hogy

a koronavírus-járvány hatására sok vállalkozó újragondolta tevékenységét és a hatékonyságnövelés irányába indult el.

Ez akár egy pozitív hatása is lehet a járványnak a vállalkozói gondolkodásra. Az összesített székelyföldi nyereségből való részesedés hasonló a forgalomból való részesedéhez. A székeknél ez esetben is Udvarhelyszék vezet 30%-kal, amely széket Csíkszék és Sepsiszék követ 22–22%-kal, a sor pedig Kézdiszék zárja 11%-os részesedéssel.

A Hargita megyei városok vállalkozói nyereségből való részesedésénél újból a székelyudvarhelyi vállalkozóké a legnagyobb részarány, szinte annyi nyereséget termelnek, mint a csíki és a gyergyói vállalkozások együttesen.

A vállalkozói tevékenység hatékonyságának fontos mutatója a forgalomarányos nyereség, vagyis a ROS (Return on Sales – árbevétel arányos nyereség). A forgalom enyhe csökkenése ellenére is növekvő nyereség a forgalomarányos nyereséget a székelyföldi vállalkozások esetében a tavalyi szinthez képest közel egy százalékkal magasabbra, vagyis 8,6%-ra tolta. A legmagasabb forgalomarányos nyereséget a gyergyószéki cégek (9,6%), míg a legalacsonyabbat a sepsiszéki cégek (7,5%) könyvelhettek el 2020-ban. A ROS mutató esetében a székelyföldi átlag fél százalékkal maradt el az országos átlagtól.

Vállalkozói veszteségek

A vállalkozások éves mérlegében külön sorban van feltüntetve a nyereség és a veszteség. Mivel 2020 nem egy szokványos esztendő volt, ezért a nyereségek mellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy a vállalkozói veszteségek milyen tendenciát mutattak 2020-ban az előző évhez viszonyítva. A hatékonyság irányába való elmozdulás ez esetben is tetten érhető, hisz a székelyföldi vállalkozások 2020-ban a veszteségeiket sikerült 14 százalékkal csökkenteniük az előző évhez képest.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

A legnagyobb mértékben a gyergyószéki vállalkozások vesztesége csökkent, szinte feleakkora veszteséget könyveltek el 2020-ban, mint 2019-ben. Ezzel szemben a csíkszéki és sepsiszéki vállalkozások veszteségei kismértékben növekedtek az előző évhez viszonyítva.

Az öt nagyváros vállalkozói vesztesége közel negyedével csökkent 2020-ban az előző évhez viszonyítva.

A legnagyobb mértékű veszteségcsökkentést a gyergyószentmiklósi vállalkozások érték el, náluk kétharmaddal kisebb a 2020-as veszteség, mint a 2019-es, de a székelyudvarhelyi és a kézdivásárhelyi vállalkozásoknak is sikerült 2020-ra felére csökkenteniük a veszteségeiket. Egyedül a sepsiszentgyörgyi vállalkozások vesztesége növekedett 25%-kal a 2020-as évben.

Az alkalmazottak számának az alakulása

A 2020-as év rávezette a vállalkozásokat a hatékonyság növelésére, amelyet sok esetben az alkalmazottak számának a csökkentésén keresztül valósítottak meg.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

Ez látszik a vállalkozások mérlegeiben szereplő adatokból is, hiszen

Székelyföld összes székében, illetve az öt nagyváros mindenikében csökkent a vállalkozói alkalmazottak száma.

Amennyiben arányaiban vizsgáljuk az alkalmazottak számának a változását, a legnagyobb mértékben a sepsiszéki vállalkozások alkalmazottainak a száma csökkent 2020-ban, amely csökkenés majdnem elérte a 10 százalékot, míg legkevésbé csíkszéki és a gyergyószéki vállalkozások alkalmazotti száma esett vissza.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

A városok közül arányaiban a sepsiszentgyörgyi vállalkozók alkalmazotti száma esett vissza a legnagyobb mértékben 2020-ban.

Az udvarhelyszéki, azon belül a székelyudvarhelyi alkalmazotti számokon jól látszik az, hogy a 2020-ban több nagy textilipari vállalkozás is bezárta kapuit, hiszen Udvarhelyszéken 1648-cal, míg Székelyudvarhelyen 1076-tal dolgoztak kevesebben a magánszektorban 2020-ban, mint 2019-ben.

Az abszolút értékeket vizsgálva azt látjuk, hogy az alkalmazottak száma 2020-ban 2019-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben Udvarhelyszék után Sepsiszéken esett vissza (1580 személlyel), míg a legkevésbé Gyergyószéken (496 személlyel) és Csíkszéken (565 személlyel).

Összesítés

A drámainak kikiáltott 2020-az esztendő nem viselte meg olyan mértékben a székelyföldi vállalkozásokat, mint ahogy azt a járvány elején feltételeztük. A vállalkozói forgalom alig fél százalékkal csökkent, ezzel szemben a vállalkozások által megvalósított nyereség átlagosan 7%-kal növekedett a térségben, ugyanakkor a vállalkozások veszteségei 14%-kal csökkentek az előző évhez képest. Nem alaptalan a szervezetfejlesztéssel foglalkozó cégeknek az a mondása, hogy

minden vállalkozásban van 10–15% ki nem használt erőforrás, tartalék, amit szükség esetén aktivizálni lehet.

A koronavírus-járvány ezt hozta ki a székelyföldi vállalkozásokból, vagyis ennek az időszaknak a túlélése érdekében a vállalatok többsége tevékenységi optimalizálásba kezdet. Az optimalizálás, a működési hatékonyság növelése nagyon sok esetben a rendelkezésre álló munkaerő jobb kihasználását is jelenti. Ennek következtében minden székelyföldi széken a magánszektorban alkalmazott személyeknek csökkent a száma, összességében majdnem 10%-kal. A fenti számok összességében mutatják be a székelyföldi vállalkozói világot. Mindent egybevetve nem hozott számottevő változást a járvány a székelyföldi vállalkozók tevékenységében, azonban ha ágazati bontásban vizsgálnánk a székelyföldi vállalkozásokat, akkor biza nagy eltéréseket tapasztalnánk az egyes ágazatok eredményei között.

Míg például az építőipart nem érintette a járvány, addig a rendezvényszervezés, turizmus és vendéglátási ágazatok komoly veszteségeket szenvedtek el a 2020-as esztendőben. A lohn-munkát végző textilipart is épp 2020-ban érte utol a halála.

Ez meglátszik az ágazatban erős székelyföldi területek 2020-as teljesítményében, hiszen azt látjuk, hogy Udvarhelyszék, Sepsiszék és Kézdiszék esetében estek vissza a legnagyobb mértékben a vállalkozói forgalmak, ugyanakkor ezeken a területek csökkent a legnagyobb mértékben az alkalmazottak száma 2020-ban. Mindezek ellenére is megőrizte Udvarhelyszék, azon belül Székelyudvarhely a vezető szerepét Székelyföld gazdasági térképén, hisz mind az összesített vállalkozói forgalomból, mind az összesített vállalkozói nyereségből a legnagyobb részarányt ők képviselik.

(A szerző a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi szervezetének elnöke)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba
2026. november 05., csütörtök

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el

Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
Hirdetés