Műsorra tűzi János vitéz című előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Petőfi Sándor műve alapján készült táncjátékot Csíkszeredában lehet majd megtekinteni május 7-én, kedden 18 órától.
Nagyszabású, figyelemfelkeltő akciót szervez szombaton a sepsiszentgyörgyi motoros közösség, immár nyolcadik alkalommal. A találkozó célja idén is felhívni a figyelmet: kezdődik a motoros idény, ezért óvatosan, megfontoltan érdemes hajtani az utakon.
Daliás huszárok idézik fel a hadba hívás pillanatait Háromszéken május 4-5. között. A hagyomány- és értékőrzés jegyében létrehozott mozgalom már tíz éve töretlen sikernek örvend, a jubileumi esemény során a bandérium két nap alatt Mikóújfalutól egészen Gidófalváig fog vonulni.
Daliás huszárok idézik fel a hadba hívás pillanatait Háromszéken május 4–5. között. A hagyomány- és értékőrzés jegyében létrehozott mozgalom tíz éve töretlen sikernek örvend, a jubileumi esemény során a bandérium Mikóújfalutól Gidófalváig fog vonulni.
A puszpáng vagy bukszus tömör bokor, amely leginkább bőrszerű, örökzöld leveleivel díszít, és vidékünkön is közkedvelt. Néhány éve több helyen is megfigyelhető, hogy rossz állapotba kerültek a bukszus sövények és díszbokrok.
A tavalyi esemény sikerén fellendülve idén újra ellepik a motorosok Csíkszeredát május 3-án, pénteken. A felvonulás célja, hogy felhívják a figyelmet a motorosok egyre sűrűbb jelenlétére a közutakon.
Már csak egy nap áll a szülők rendelkezésére, hogy regisztráljanak és online kitöltsék a Szülőföldön magyarul pályázatot, amelyet minden határon túli óvodás vagy iskolás után igényelhetnek a szülők, ha magyar tannyelvű óvodába vagy iskolába jár a gyerek.
Tizenhat háromszéki oktatási intézmény nyert finanszírozást a tanügyminisztérium korai iskolaelhagyást csökkenteni hivatott programjában. A diákok számától és az iskola elhelyezkedésétől függően legfeljebb 300 ezer eurós összegre lehetett pályázni.
Két fiatal vesztette életét egy autóbalesetben csütörtökön a 65A jelzésű országúton, az Argeş megyei Căldăraru településen.
A Háromszéki Diáknapok 18. alkalommal megszervezett kiadása csütörtöktől szombatig zajlik Sepsiszentgyörgyön és környékén. Idén a megszokotthoz képest kettővel több, azaz 18 csapatot verbuváltak össze.
Elakadt a hóban három lengyel turista a Bucsecs-hegységben levő Szarvas-völgyben.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A Háromszéki Diáknapok 18. alkalommal megszervezett kiadása csütörtöktől szombatig zajlik Sepsiszentgyörgyön és környékén. Idén a megszokotthoz képest kettővel több, azaz 18 csapat méretkezik meg.
Talán kevesen tudják – még a rajongók közül is –, hogy május 2-án ünnepeljük a Harry Potter napot. Ennek apropóján csíkszeredai könyvárusokat kérdeztünk arról, hogy manapság mennyire népszerűek a Harry Potter-könyvek.
Hamarosan befejezik a szennyvízhálózat kiépítésével kapcsolatos munkálatokat Felsőboldogfalva főútja mentén. Az öt települést kiszolgáló rendszert a székelyudvarhelyi szennyvíztisztító állomásra fogja csatlakoztatni a kivitelező.
A huszonnégy helyett mindössze tizenkét tanácsosjelölttel vesz részt a június 9-i helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) székelyudvarhelyi szervezete, amelynek polgármesterjelöltje Ember Attila.
Május elseje sem járt le közúti szabályszegések és büntetések nélkül Maroshévízen. A közlekedésrendészek több mint 30 ezer lej összegben szabtak ki bírságot és 17 vezetői engedélyt függesztettek fel, javarészt gyorshajtás miatt.
Épületszerkezetileg gyakorlatilag teljesen elkészült az információs és kommunikációs technológia területén tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára kedvező feltételeket kínáló inkubátorház Kézdivásárhelyen.
Épületszerkezetileg gyakorlatilag teljesen elkészült az információs és kommunikációs technológia területén tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára kedvező feltételeket kínáló inkubátorház Kézdivásárhelyen.