A hétvégén mazsorettek, pomponlányok, táncosok és tornászok vették birtokukba a kézdivásárhelyi sportcsarnokot, különleges élményt kínálva a lelátón helyet foglaló népes nézőseregnek. A céhes városi mazsorettek fennállásuk 30. évfordulóját ünnepelték.
Folytatódik az elkerülőút építése Csíkmadarason, amely a vasútvonal által kettészelt község számára fontos összeköttetést biztosít a településrészek között. A munkálatot augusztus végére tervezik befejezni, ezalatt a vasúti átjáró is elkészül.
A középkori lakott váráról ismert és közkedvelt Maros megyei településen jövőtől készülnek bevezetni a helyi turisztikai adót, amit a városban éjszakázó turisták kell majd kifizessenek.
Több alkalommal szervezi meg az Ég és Föld elnevezésű nagycsütörtöki koncertsorozatát az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, amellyel a húsvétra hangolódhatnak Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon.
Sikerült befogni négy medvét hétfőn este Marosvásárhelyen, az állatkert mellett, a Somostetőn. A hírt Kovács Mihály Levente, Marosvásárhelyen ideiglenesen megbízott polgármestere jelentette be.
Fontos változás a székelyudvarhelyi tömegközlekedésben: a jegyeket mostantól érvényesíteni kell a buszon. A rendszer fejlesztése nemcsak a rendet szolgálja, hanem új munkahelyeket is teremthet – amennyiben azokat a minisztérium jóváhagyja.
Sok esetben az egyszerűbb jobb. Úgy gondolom, a húsvéti menüt sem kell túlgondolni, érdemes elővenni a régi jól bevált recepteket.
Tíz millió lejért pályázik a szentegyházi önkormányzat, hogy újraépíthessék az egykori vashámort, amely tárlatok és különböző rendezvények helyszíne lenne. Az egyedülálló létesítmény 1996-ig üzemelt, aztán tönkrement. És nagy része eltűnt.
Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet.
Európa-szerte nőtt az elmúlt egy évben a kanyarós megbetegedések száma, és ez a tendencia Romániában fokozottan érvényesült – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodájának adataiból.
Hétvégére megoldódott a gázszolgáltatás biztosítása a marosvásárhelyi garzontömbházban, ahol 62 lakrész maradt fűtési, főzési lehetőség nélkül. A sikkasztásos ügy azonban hömpölyög: megtudtuk, hogy a városházának mennyivel tartoznak a társulások.

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.
Mélyen a zsebükbe nyúltak azok, akik megtehették: a Panorama Boutique Hotel rendezvénysátrában megtartott április 11-i Rotary-bálon összesen 263 300 lej adomány gyűlt össze a közel 250 jelenlévőtől, akik nemes célra adakoztak.
Victor Prodan, Nyárádtő polgármestere három hónapig tíz százalékkal kevesebb fizetés kap – döntött a Maros Megyei Prefektusi Hivatal, miután a kisváros vezetőjét összeférhetetlennek minősítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).
Több mint hatszáz esetben bírságoltak gyorshajtókat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten egy összehangolt akció részeként. Volt, akinek a jogosítványa bánta a sebességkorlátozások be nem tartását.
Székelyudvarhelyi, csíkszeredai, illetve sepsiszentgyörgyi diákokból álló csapatok foglalhatták el a dobogós helyeket a hétvégén lezajlott Pénzmágus verseny országos döntőjét követően – derül ki Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közleményéből.
A Dunába zuhant egy kisbusz Mehedinți megyében, az Ilovița viadukt térségében. Egyelőre nincsenek információk arról, hogy voltak-e utasok a járművön.
Elkezdték a Fenyéd-patakon átívelő két betonszerkezetű híd megépítését, és hamarosan egy harmadik esetében is startolhatnak a munkálatok, miután sikerült pontot tenni a közbeszerzési eljárás miatt kialakult peres ügy végére.
Számos jogosítványt függesztettek fel, és közel nyolcszáz bírságot szabtak ki gyorshajtás miatt az elmúlt héten Maros megyében – derül ki a rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.