Az ünnepi túlevést, túlivást gyakran kíséri rosszullét, a lakomát követő gyomorpanaszok azonban apró változtatásokkal elkerülhetők lennének. Lőrincz Hanna dietetikus táplálkozási tanácsait és húsvéti „maradékmentő” tippjeit összegezzük.
Lőgyakorlat kezdődik kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Ez év első három hónapjában mintegy 700 súlyos közúti baleset történt Romániában, ezekben több mint 240-en haltak meg és mintegy 520-an sérültek meg súlyosan.
Egy emberként mozdult meg Róma városa, és indult el gyalogosan a Szent Péter tér felé Ferenc pápa halálhírének hétfő délelőtti bejelentését követően. A Szent Péter-bazilika harangjai délben majdnem egy órán át kongtak.
Feltámad, ahogy évről évre feltámad körülöttünk a természet. Ahogy feltámad, ami igaz, ami tiszta, amit nem lehet elhallgattatni, még akkor sem, ha látszólag minden az ellenkezőjét mutatja!
Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja Ferenc pápa halálát – közölte a Szentszék hétfőn.
Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő és -restaurátor, akinek meghatározó a szerepe Erdély – és nem csak – orgonakultúrájának megőrzésében.
Autó borult fel a Csíkszereda és Szentegyháza közötti útszakaszon hétfőn délután.
Háztartási melléképület gyulladt ki Kökösben, a tűzoltók már dolgoznak a lángok megfékezésén, hogy ne terjedjenek át a közeli lakóházra.
Jézus feltámadása olyan valóság, mint ahogyan a megfeszítése és halála is az. De az ő halála és feltámadása túlmutat önmagán, hiszen értünk történt. Vállalta helyettünk a halált és feltámadott, hogy nekünk is életünk legyen.
A romániai politikai vezetők a béke és igazságosság iránti elkötelezettség jelképének nevezték Ferenc pápát, a római katolikus egyház húsvéthétfőn elhunyt vezetőjét.

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.
Ferenc pápa útjának neveznék át a Hármashalom oltárhoz vezető utat, amelyen végighaladt a szentatya csíksomlyói látogatásakor – jelentette be hétfőn az egyházfő halálának hírére reagálva Korodi Attila polgármester.
Történelmi jelentőségű látogatásra érkezett Csíksomlyóra Ferenc pápa 2019. június 1-jén. A római katolikus egyház húsvéthétfőn elhunyt vezetője szentmisét pontifikált a fogadalmi búcsú helyszínén és aranyrózsát ajándékozott a kegyhelynek.
Elhunyt Ferenc pápa, a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője – jelentette be a Vatikán hétfőn egy videóközleményben.
A Föld napja alkalmából nyílik fotókiállítás Székelyudvarhelyen, a Márton Áron téren.
Amikor megkérdezik Böjte Csaba ferences szerzetest, hogy mit főzzenek neki, örömmel gondol vissza azokra a téli estékre, amikor főtt vagy sült krumpli került az asztalra, savanyú tejjel, káposztalével.
Az teljesen egyértelmű, hogy anyák napján legalább egy csokor virággal megleped anyukádat, de képzeld el, ha a Rádió GaGa játékában megnyerné a fődíjat! Hogyan nyerheted meg? Mutatjuk!
Színes programokkal szervezik meg április utolsó hétvégéjén a XXIX. Szent György Napokat Erdőszentgyörgyön. Lesz vásár, kézműves-foglalkozás, gyermekprogram és koncerteken is szórakozhatnak a helybéliek.