Gyergyószentmiklós önkormányzata meghirdette a civil szervezeteknek szóló pályázati kiírását. A közérdekű programok támogatására összesen 527 ezer lejt szánt idén a város, és öt kategóriában lehet támogatást igényelni.
Aggódva figyelik Udvarhelyszéken a Homoród mentiek a folyóvizeket, több településen már ki is öntöttek. „Víz van, s az a baj, hogy folyamatosan esik. Akkora a víz, hogy egyelőre nem tudunk mit csinálni” – fogalmazott lapunknak kedden este Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere.
Harminc udvart elöntött az ár Szárhegyen, miután jelentős mennyiségű víz zúdult le a lejtőkön, és megáradt a települést átszelő patak. Kilyénfalván is háztartásokat öntött el a víz.
Jövő év elejétől a nyugdíj mellett pluszjárandóságban részesülnének az újabb mandátumot nem vállaló polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök, illetve megyeitanács-alelnökök – erről szóló törvénykezdeményezést nyújtottak be a képviselőházhoz.
Felszólította a Kovászna megyei prefektus a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy tartsa be a törvényt, és a március 15-e alkalmából az oszlopokra tűzött piros-fehér-zöld zászlók mellé tegye ki a román trikolórt is.
Több napon keresztül, több helyszínen emlékeznek Marosvásárhelyen az 1848-as forradalom 170. évfordulójára. Az eseménysorozat kedden este a Kultúrpalota kistermében Forradalmi rímek címmel szavalóversennyel veszi kezdetét. A nyertes a csütörtök délutáni ünnepségen is szaval a Postaréten.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel gyanúsít több szászrégeni személyt, akik ellen eljárás indult.
Közel öt és félmillió lejes szerződést kötött a nagyernyei polgármesteri hivatal a Drumservvel a helyi úthálózat korszerűsítése érdekében.
Robbanóeszközöket találtunk az udvaron – így értesítették kedd délelőtt Gyergyósalamásról a 112-es sürgősségi hívószámon a tűzoltóságot.
Másod- és harmadfokú árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az Olt vízgyűjtő területéhez tartozó több Hargita, Kovászna és Brassó megyei folyóvízre. Gyergyószárhegyen portákat árasztott el a víz kedden délután.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács dolgozik ugyan, foglalkozik a különböző jogsértések kapcsán hozzájuk jutó panaszokkal, de az eredményessége igencsak alacsony – állapítja meg Árus Zsolt.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Az olvadás és esőzések miatt víz öntötte el a 11B jelzésű országutat Csíkkozmás és Kézdivásárhely között, akadozik a forgalom.
Ezúttal is az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, Hargita Megye Tanácsa, Csíkkozmás község önkormányzata, valamint az Aktív Közélet Egyesület szervezi az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepségét a Nyergestetőn.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából fáklyás esti sízésre várják a téli sportok kedvelőit március 15-én a Madarasi Hargitára.
Még márciusban be kell pótolni az elmaradt képességfelmérő próbavizsgákat azokban a tanintézetekben, amelyekben bojkottálták ezeket a tiltakozó pedagógusok. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség számára a jövő héten kezdődő próbaérettségik nehezítik az elmaradt vizsgák megszervezését.
A Petőfi a kortárs vizuális művészetben című kiállítást nyitják meg szerdán 17 órakor a székelyudvarhelyi képtárban. Az április 15-ig látogatható tárlatot a Haáz Rezső Múzeum és a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezi.
A Brassói Út- és Hídügyi igazgatóság befejezi a marosvásárhelyi terelőút két szélén, Nagyernyében és Jedden elkezdett bekötőútrészeket, majd állagmegőrzési munkálatokat végez, de az év végéig nem folytatják a nagylélegzetű beruházást.
A világ egyik legnépszerűbb zene-streaming szolgáltatása, a Spotify hétfő óta Romániában is elérhetővé vált. A világszerte már több mint 159 millió aktív felhasználóval rendelkező szolgáltatás ingyenes és prémiumváltozata is elérhető, utóbbi havi 4,99 euróért.