A pályaelemek és az újjáépítéshez szükséges speciális anyagok beszerzési nehézségei miatt a vártnál később épülhet újjá a székelyudvarhelyi extrémsport-pálya, melynek új helyszínét már tavaly ősszel kijelölte a polgármesteri hivatal.
Nem leplezi már tovább a hó a mocskot az utakon és járdákon, az olvadás miatt a hótakarót különféle széttaposott hulladékok váltották a csíkszeredai közterületeken. És rengeteg kutyaürülék.
Munkatársaink, Fülöp-Székely Botond és Barabás Ákos esti terepszemlére indultak kedden a Homoród mentére, hogy szemügyre vegyék az áradást. Utuk során a Nagy-Küküllő mentére, Bögözbe is kilátogattak. Íme, amit kedden este és éjjel láttak.
Kétszer is vetíteni fogják jövő héten a Viszkis című filmet Csíkszeredában. A Sapientia egyetem Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésére tartott vetítések egyikén Ambrus Attila is jelen lesz.
Leállt a vasúti közlekedés Brassó és Predeal között, Felsőtömös környékén, mert a vihar által kidöntött fák leszakították a vezetéket – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Ioan Pintea, a Román Vasúttársaság (CFR) brassói regionális igazgatója.
Számos kiállítás, irodalmi rendezvény, zenei program közül lehet válogatni az idei, 27-ik alkalommal megszervezendő Szent György napok kulturális hetén, tájékoztattak keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Gyermekruhák és -cipők, játékok, babakocsik, illetve egyéb, gyermeknevelés során használatos eszközök cserélhetnek gazdát szombaton Székelyudvarhelyen, az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete által megrendezendő tavaszi bababörzén.
A Kormos-pataka meghaladta kedden a veszélyességi szintet Barót térségében, néhány mezőgazdasági területet elöntött az ár; ugyanakkor a Vargyas-pataka és az Olt folyó szintje is emelkedik – tájékoztatott a Kovászna megyei vízgazdálkodási hivatal vezetősége.
A Rétyi Nyír és az uzoni-szentivánlaborfalvi tavak természetvédelmi terület megőrzésére pályáz Kovászna Megye Tanácsa. Erről a keddi rendkívüli tanácsülésen döntött a testület.
Lezárták Székelyudvarhelyen a sétatéri fahidat kedden késő délután, miután veszélyesen megemelkedett a Nagy-Küküllő vízszintje.
Gyergyószentmiklós önkormányzata meghirdette a civil szervezeteknek szóló pályázati kiírását. A közérdekű programok támogatására összesen 527 ezer lejt szánt idén a város, és öt kategóriában lehet támogatást igényelni.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Aggódva figyelik Udvarhelyszéken a Homoród mentiek a folyóvizeket, több településen már ki is öntöttek. „Víz van, s az a baj, hogy folyamatosan esik. Akkora a víz, hogy egyelőre nem tudunk mit csinálni” – fogalmazott lapunknak kedden este Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere.
Harminc udvart elöntött az ár Szárhegyen, miután jelentős mennyiségű víz zúdult le a lejtőkön, és megáradt a települést átszelő patak. Kilyénfalván is háztartásokat öntött el a víz.
Jövő év elejétől a nyugdíj mellett pluszjárandóságban részesülnének az újabb mandátumot nem vállaló polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök, illetve megyeitanács-alelnökök – erről szóló törvénykezdeményezést nyújtottak be a képviselőházhoz.
Felszólította a Kovászna megyei prefektus a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy tartsa be a törvényt, és a március 15-e alkalmából az oszlopokra tűzött piros-fehér-zöld zászlók mellé tegye ki a román trikolórt is.
Több napon keresztül, több helyszínen emlékeznek Marosvásárhelyen az 1848-as forradalom 170. évfordulójára. Az eseménysorozat kedden este a Kultúrpalota kistermében Forradalmi rímek címmel szavalóversennyel veszi kezdetét. A nyertes a csütörtök délutáni ünnepségen is szaval a Postaréten.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel gyanúsít több szászrégeni személyt, akik ellen eljárás indult.
Közel öt és félmillió lejes szerződést kötött a nagyernyei polgármesteri hivatal a Drumservvel a helyi úthálózat korszerűsítése érdekében.