A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával újították fel azt az épületet, amelyben Tusnádfürdő új római katolikus plébániája működhet a továbbiakban, illetve szintén a magyar kormány segítségével épülhet tanulmányi ház a valamikori Szent Anna Villa helyén.
Letisztították a Tömösi-szoros védelméért folyó csata helyszínét megjelölő emlékművet Brassó megyében a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola diákjai.
A háromszéki diákok 2,7 százalékának van orvosi felmentése testnevelésből, azaz 704 gyerek nem jár tornaórára, mert az orvosi papír szerint egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé.
Lejárt a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatási igénylések beküldésének határideje szerdán, így azok, akik eddig nem postázták pályázatukat, elesnek az idei támogatástól.
Juhnyájat és pásztorokat kellett kimenteni a Brassó megyei Sárkány és Mundra települések között, a kiáradt vizek között képződött szigetről.
A túlterhelt rönkszállító autók súlyától egyre jobban tönkremegy a Varságra vezető út, amely több szakaszon is kigödrösödött és megsüllyedt. A polgármester szerint a szakcégek legalább a hóolvadás időszakában felfüggeszthetnék a szállítást. Ha már a súlykorlátozást nem tartják be..
Gátszakadás veszélye miatt 130 lakásból 300 személy evakuálását rendelték el szerda este a Kovászna megyei Baróthoz tartozó Köpecen, többen közülük azonban nem voltak hajlandók elhagyni otthonukat. Az éjszaka Ioan Deneş víz- és erdőgazdálkodási miniszter is kiszállt a helyszínre.
Homoródszentpálon kedden, Csíkszentsimonban szerdán kaptunk lencsevégre fehér gólyát. A Kovászna megyei Zabolán március 7-én jelent meg az első hazatért fehér gólya.
A tűzoltóknak kellett kimenekíteniük egy férfit a háromszéki Bitán, a megáradt Feketügy-folyóból.
Csíkszék több településén is a tűzoltók beavatkozására volt szükség kedden és szerdán a megáradt folyók, patakok miatt, mivel több háztartást is elöntött a víz. Az áradás a mezőgazdasági területeket sem kímélte.
Több mint tíz települést sújtott az árvíz az utóbbi 24 órában Háromszéken – derül ki a katasztrófavédelem részleges kimutatásából.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Petőfi a kortárs vizuális művészetben címmel nyílt kiállítás szerdán a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum képtárában. A tárlat április 15-éig látogatható.
Hétfőtől Pál Levente közgazdász Gyergyószentmiklós városmenedzsere – jelentette be Nagy Zoltán polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Pál Levente tanácsosi tisztségéről lemondott, a továbbiakban nem kíván politikai szerepet sem vállalni.
Korábban még sosem járt Székelyföldön, első itteni útja Gyergyószentmiklósra vezetett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében – a Soroksárról érkezett Fáber Károlyt a berecki születésű Gábor Áron leszármazottjaként mutatták be.
Külföldön szeretett volna dolgozni, de internetes csaló áldozata lett egy székelyudvarhelyi férfi.
A 2015-ben elhunyt csíkszeredai jégkorongozó, Kósa Endre emlékére harmadik alkalommal szervez emléktornát március 31-én Csíkszereda önkormányzata, a Székelyföld Jégkorong Akadémia, a Csíkszeredai Sportklub és a Csíkszeredai Sportiskola.
Önkormányzati képviselők kezdeményezésére Nyirő József nevét veszi fel a városi könyvtár, a székely himnusz írójáról pedig közteret neveznek el Székelyudvarhelyen.
Politikai nyilatkozat formájában terjesztette be a parlamentben, a Székely szabadság napján elfogadott petíciót Kulcsár Terza József parlamenti képviselő.