A kormány épülete előtt csütörtökön tüntető Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség abban reménykedik, hogy találkozóra hívja képviselőit Marcel Ciolacu miniszterelnök és Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Felnőttkorú hivatásos katonákat toboroz a székelyudvarhelyi Kerekerdő közelében működő katonai alakulat (Szentimre utca 98. szám) – várják a jelentkezőket.
Jelentősen megemelkedett a Tompa László Általános Iskola, valamint a városi minifocipálya és a sétatéri játszótér felújítását érintő beruházás kivitelezésének értéke – némi vita után ezt elfogadták a székelyudvarhelyi képviselők csütörtöki ülésükön.
Románia útnak indította a sátrakból, tábori ágyakból, matracokból és ágyneműből álló első segélyszállítmányát szerdán a Gázai övezet rászoruló civil lakossága számára – jelentette az Agerpres hírügynökség.
Felkészült a télre a TEGA köztisztasági vállalat, az elmúlt évekhez hasonlóan a hókotrók útja idén is valós időben követhető lesz az interneten, valamint új típusú csúszásgátló anyagot szereztek be, ami kíméletes az autók fényezésével.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a TEGA köztisztasági vállalat hókotróinak útja idén is valós időben követhető lesz az interneten, valamint új típusú csúszásgátló anyagot szereztek be, ami kíméletes az autók fényezésével.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színház Kosztándi Jenő bérletének soron következő előadása november 17-én, pénteken 19 órától Bódi Attila Lázadni veletek akartam című kortárs dramaturgiája, Sebestyén Aba rendezésében.
Jövőben kezdődhet el a csíkszeredai térfigyelő kamerák rendszerének jelentős bővítése, és a helyi rendőrség diszpécserközpontjának kialakítása. A fejlesztéssel az autós, gyalogos és kerékpáros forgalom állandó követése válik lehetővé.
Noha mostanában gyakran mutatják be úgy, hogy ő Bethlen Gábor, és a forgatás óta bármikor szívesen pattan lóra, de nem jár panyókára vetett mentében, sem karddal az oldalán. Ő Bokor Barna.
Az elszámolási késések miatt a nagyon drága gyógyszerek beszerzése akár néhány hónap alatt csődbe vihet egy patikát, a helyzet miatt leginkább azok a betegek kerülnek kétségbeesett helyzetbe, akiket ritka és drága készítményekkel tudnak csak kezelni.
Előzetes letartóztatásba helyezett a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség szerdán három Fehér megyei személyt, akik a nyomozók szerint kábítószereket és pszichoaktív anyagokat forgalmaztak, többek között 13–17 év között kiskorúaknak is.

A december a hajnali roráték csendes, lélekemelő időszakát is elhozza.
Kovászna megyében 9 942 598 lej az egy hónapban kifizetendő ösztöndíjak végösszege: a kedvezményezett diákok száma 13 600 – derül ki a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség közleményéből.
Kézdivásárhely történelmi központjának övezeti városrendezési tervéről (PUZ) szerveztek nyilvános vitát kedd délben a Vigadó Művelődési Központ kistermében.
Dicsérő oklevelet kapott a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum Fölemelt fővel – Trianoni férfiak Gyergyóból című kiállítása. Az Év Kiállítása díjat a magyar múzeumok „Oscar-díjának” is lehet nevezni, itt már a díjra jelölés is hatalmas elismerés.
Kovászna megyében 9 942 598 lej az egy hónapban kifizetendő ösztöndíjak végösszege: a kedvezményezett diákok száma 13 600 – derül ki a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség közleményéből.
Kézdivásárhely történelmi központjának övezeti rendezési tervéről (PUZ) szerveztek nyilvános vitát kedden délben a Vigadó Művelődési Központ kistermében, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a központ fejlődési irányait meghatározó dokumentumba.
A hat hónapos Simon Petrának, akit akut leukémiával diagnosztizáltak, sürgősen vérlemezke-transzfúzióra van szüksége. Férfi donorok segítségét kérik.
Csíkszereda tanúsítvánnyal igazolhatja, hogy a városháza kötelezettséget vállal a minőségi munkáért és a folyamatos fejlődésért – jelentette be szerdán Korodi Attila polgármester.