
Fotó: Kovács Hajnal fotógyűjteménye
Kilenc gyergyószentmiklósi óvónő látogatott el Szigetszentmiklósra, ahol szakmai találkozón vehettek részt a helyi kollégáikkal. A szakmai együttműködés kialakítása és a nevelési tapasztalatok megosztása volt a cél.
2024. október 22., 16:362024. október 22., 16:36
A múlt héten lezajlott háromnapos esemény során a gyergyószentmiklósiak hét szigetszentmiklósi óvodát látogattak meg, ahol betekinthettek helyi pedagógiai programokba, valamint közvetlenül megoszthatták tapasztalataikat és bevált módszereiket.
A személyes beszélgetések során kiderült, hogy a két város pedagógusai sok hasonló kihívással néznek szembe, de egyúttal számos új megközelítést is tanulhattak egymástól – mondta el Kovács Hajnal gyergyószentmiklósi óvónő.
A szakmai programokon kívül a vendéglátók igyekeztek a kulturális élmények terén is maradandó benyomásokat nyújtani. A vendégek meglátogatták többek közt a martonvásári Óvodamúzeumot, a Brunszvik kastélypark Beethoven Múzeumát, vagy épp a Magyar Zene Házát is.
Amint Kovács Hajnal elmondta, a két testvérváros pedagógusainak találkozója nemcsak szakmailag volt nagyon hasznos, hanem személyesen is gazdagodtak az ott szerzett élményekkel Rengeteg ötletet merítettek egymás tapasztalataiból, és bíznak benne, hogy ez csak az első lépése volt egy hosszú távú együttműködésnek.
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
szóljon hozzá!