
Több problémát is találtak a fogyasztóvédők a szentegyházi Hófehérke Óvodához szállított kiflivel kapcsolatban, miután az intézmény óvónője panaszkodott a tízórai minőségére és a kiszállítás módjára.
2016. március 13., 19:232016. március 13., 19:23
2016. március 14., 08:112016. március 14., 08:11
Kerekes Edit szentegyházi óvónő szerint hónapok óta ehetetlen pékterméket szállított a gyerekeknek a Kolozs megyei cég. Mint kiderült, pénteken még az ellenőrök is felháborodtak a kiflik láttán, akik több hiányosságot is észleltek.
Laurențiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője még nem nyilatkozhatott bővebben az ügyről, ugyanis a helyszínen végzett vizsgálatok után felkérték az illetékes céget, hogy válaszoljon az észrevételekre. A fogyasztóvédelemi felügyelőség ellenőrei viszont megállapították, hogy nemcsak szárazak voltak a kiszállított péktermékek, hanem súlyuk sem érte el a megszabott értéket. Egyelőre nem tudni, milyen szankciót kap a vállalat, vélhetően pénzbírságra számíthat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!