Havazásra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztás lép érvénybe hétfő délután 6 órától a Déli-Kárpátokban és a Kárpát-kanyarban.
A romániai lakosság közel fele a 22 és 24 Celsius-fok közötti vagy e feletti hőmérsékleten érzi jól magát otthonában; több mint 40 százalék már telepített intelligens termosztátokat a hőmérséklet szabályozására.
Idén januártól március végéig 28 838 családon belüli erőszakos esetben járt el a rendőrség és 2945 távoltartási parancsot adott ki, amelyek közül 1178-ból lett bírósági távoltartási végzés.
Még mielőtt visszaállna minden a rendes kerékvágásba az időjárás terén, újabb fagyos reggelt kellett elviselnünk szombaton.
Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.
Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.
A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.
A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.
Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.
Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.
„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.
Mielőtt még ideérne a csapadék és a vele járó lehűlés, nézzünk vissza egy pillanat erejéig a hétfői hőmérsékleti értékekre, ami az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján akármelyik nyári napnak is elment volna.
Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.
Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.
Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.