Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint szombat reggelig az ország egész területén nagy hideg és erős szél várható.
Tőkés László szerint alaptalanok azok a híresztelések, miszerint Szász Jenő Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta volna a választásokat megelőzően a magyar közszolgálati televízióban.
Nem született még döntés a választásokon győztes Szociálliberális Unióban (USL) az RMDSZ-szel való esetleges együttműködésről – közölte Victor Ponta.
Csaknem 120 fővel nőhet a bukaresti parlament létszáma a választások nyomán – közölte kedden Liviu Dragnea szociáldemokrata főtitkár.
Az EMNP annak ellenére is folytatja küzdelmét az erdélyi magyarság autonómiájának eléréséért, hogy nem sikerült bejutnia a bukaresti törvényhozásba.
A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt szerint a parlamenti választások eredményei azt igazolják, hogy az általuk hangoztatott „nemzeti válogatottra” van szükség, és ebbe az irányba mutatnak Tőkés László, illetve Kelemen Hunor nyilatkozatai is.
A választási iroda közzétette a parlamenti választások hivatalos, a szavazatok száz százalékának feldolgozása utáni, ideiglenes végeredményét. Az USL 58, illetve 60 százalékot szerzett, az RMDSZ 5,13 és 5,23, a Néppárt 0,64 és 0,79 százalékon zárt.
Idén Kántor Lajos irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, publicistának, neves romániai magyar közéleti személyiségnek adományozzák a Domokos Géza alapította Kriterion Koszorút, döntött legutóbbi ülésén a csíkszeredai Kriterion Alapítvány kuratóriuma.
Éles vitát váltott ki a hét végi parlamenti választásokon kétharmad közeli győzelmet arató Szociálliberális Unió (USL) berkeiben az RMDSZ-nek a hatalomba való esetleges kooptálása.
Bizonytalanná válhat a belpolitikai helyzet a választások következtében, a Szociálliberális Unión (USL) belül is konfliktusokra lehet számítani.
Tizenkét képviselőt és hat szenátort biztosan bejuttat a parlamentbe az RMDSZ. A szavazatok visszaosztásából még további mandátumokra számítanak.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Érvénytelen volt a verespataki aranybánya megnyitásáról tartott Fehér megyei helyi népszavazás, mivel a szavazati joggal rendelkezőknek kevesebb mint a fele járult az urnák elé.
A parlamenti helyek kétharmadát is megszerezheti Romániában a vasárnapi választásokon győztes Szociál-liberális Szövetség (USL) akkor is, ha a voksok kevesebb mint hatvan százalékát kapta – jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea, az USL kampányfőnöke.
Újabb részleges eredményeket közölt a Központi Választási Iroda, a körzetek 95,83 százalékából beérkezett adatok alapján az USL 60 százalékon áll. Az RMDSZ 5 százalék felett van, a Néppárt nem éri el az 1 százalékot.
Részleges eredményeket közölt hétfőn délelőtt 10 órakor a Központi Választási Iroda, a körzetek 81,49 százalékából beérkezett adatok alapján az USL 60 százalékon áll. Az RMDSZ 5 százalék felett van, a Néppárt nem éri el az 1 százalékot.
Toró T. Tibor szerint jó hatással volt a verseny a választási részvételre, illetve bebizonyosodott, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot, valamint az alakulat mögött álló közösséget nem lehet egyszerűen lesöpörni a politika asztaláról.
A Központi Választási Iroda 21 órára, azaz urnazárásra vonatkozó becslése szerint Románia választójogú lakosságának 41,72 százaléka ment el szavazni a vasárnapi parlamenti választásokon.
A rendelkezésekre álló adatok szerint az RMDSZ 5 százalék fölött teljesített a választásokon, és bejutott a parlamentbe – ezt Kelemen Hunor szövetségi elnök, képviselőjelölt mondta a szövetség csíkszeredai országos választási központjában.