Fontos a nemzeti szolidaritás a külhoni magyarság számára – erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülésén, amelyet pénteken tartottak Budapesten, a Parlamentben.
Călin Peter Netzer rendező Poziţia copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
Újabb dipomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben.
A vegyes házasságból született, kétnyelvű kisbabák már hét hónapos koruktól felismerik a két nyelv közötti nyelvtani különbségeket – állapította meg egy kanadai pszichológus.
A „nemzeti szolidaritás jelképeként” a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László Házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székelyzászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
Csekély növekedést mutatott, lényegében stagnált a román gazdaság tavaly: a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt 2011-hez képest.
Egy hónap alatt országos szinten 10,38 százalékkal nőtt a villamos energia ára, míg a krumpli 8,84 százalékkal drágult – derült ki az Országos Statisztikai Intézet szerkesztőségünkbe eljuttatott kimutatásából.
A fővárosi Budafok-Tétény önkormányzatának vezetői 33 magyarországi önkormányzatnak adták át a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott székely zászlót csütörtökön.
Két új töltőállomást nyitott a Mol Románia, amely folytatja hálózatának a bővítését – közölte csütörtökön a vállalat.
Erdő Pétert, Esztergom-Budapest főegyházmegye érsekét, prímást is XVI. Benedek lehetséges utódai közé sorolja az APA osztrák hírügynökség esélylistáján, de lehetséges az is, hogy a történelemben először nem európai lesz a pápa.
Hollandia nem köti már Románia schengeni csatlakozásának ügyét az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmushoz, amelynek keretében az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás reformját követi figyelemmel.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Magyarország továbbra is a román-magyar párbeszédet tartja a legalkalmasabb módszernek a zászlóvita rendezésére – hangsúlyozta a Krónikának adott, a napilap szerdai számában megjelent interjúban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Módosította a tisztségbeli összeférhetetlenségen ért törvényhozók büntetését a bukaresti parlament, pontosításokkal egészítette ki a Traian Băsescu államfő által megfontolásra visszaküldött törvényt szerdai ülésén.
Kelemen Hunor a minap egy interjúban azt találta mondani, hogy Victor Ponta szocialista miniszterelnök „mindig nyitott volt a javaslatainkra és problémáinkra, (...) Ponta nagyon korrekt, nyílt volt velünk, fogékony irántunk”.
Újraindítani készül tevékenységét a nagybányai Romaltyn Mining társaság, amely korábban a 2000-es ciánkatasztrófát okozó Aurul eszközeit szerezte meg.
Első fokon jóváhagyta az illetékes bukaresti bíróság kedden a korrupció miatt elítélt Adrian Năstase volt miniszterelnök feltételes szabadlábra helyezését.
Parlamenti felszólalásban tiltakozott kedden Erdei D. István Szatmár megyei RMDSZ-es képviselő Valer Marian szociáldemokrata szenátornak a magyar közösséget sértő kijelentései ellen.
Victor Ponta miniszterelnök és az RMDSZ egyaránt az Orbán-kormányt tartja felelősnek a székelyzászló-ügyben kialakult, diplomáciai pengeváltáshoz vezető konfliktusért.