A Richter-skála szerinti 3,8 fokos földrengés volt vasárnap reggel 6 óra 10 perckor Vráncsában – tájékoztat az Agerpres az Országos Földfizikai Intézet (INFP) jelentése alapján.
1956. október 23-án kirobbant Budapesten a magyar nép utolsó szabadságharca, amelynek során több ezer magyar fiatal fogott fegyvert a szovjet csapatok kiűzésére. Összefoglaló a forradalmi történésekről.
198 km/órás sebességgel futott radarba egy 29 éves férfi szombat délelőtt az A3 autópályán Torda és Gyalu között, a 42-es kilométernél – írja az Agerpres a rendőrség közleménye alapján.
Közel 540 ezer lej bírságot szabtak ki, illetve 162 gépjárművezetői engedélyt vontak be a közlekedésrendészek egy országos balesetmegelőző akcióban október 20-án. Főleg a vasúti átkelők környékét ellenőrizték.
Újraválasztották pénteken tisztségébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét.
Egyezség született Kanadával a vízumkötelezettség feloldása tekintetében – hivatkozik Klaus Johannis államfő pénteki bejelentésére az Agerpres hírügynökség.
Gázszivárgás okozta a csütörtök reggeli robbanást egy szatmárnémeti lakásban, amelyben megsérült egy idős nő – írja az Agerpres hírügynökség a Szatmár Megyei Sürgősségi Felügyelőségére (ISU) hivatkozva.
Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú fiatalembert a robbantással összefüggésben.
Az M1 aktuális csatorna információi szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán elfogta a szeptember 24-i Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét.
Az 1956-os magyarországi forradalom Erdélyben nem vezetett népfelkeléshez vagy utcai megmozdulásokhoz. Az 1962-ig tartó megtorlási hullám keretében sok ezer embert meghurcoltak.
Beszüntették a munkát szerdán reggel nyolc és tíz óra között az ország számos egészségügyi intézményében, arra sarkallva a kormányt, hogy a béremelést terjessze ki az összes egészségügyi alkalmazottra.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Házkutatást tartott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Ügyészség (DIICOT) a România TV nevű televízióadó székhelyén, és gyermekpornogárfia gyanújával őrizetbe vette a televízió egyik alkalmazottját.
Szerdán reggel nyolc és tíz óra között csökkentett létszámú személyzet látja el a betegeket a székelyudvarhelyi városi kórházban, amely a többi Hargita megyei egészségügyi intézményhez hasonlóan csatlakozott a figyelmeztető sztrájkhoz.
A Képviselőház többségi szavazattal módosította kedden a munkatörvénykönyvet úgy, hogy június 1-je, a nemzetközi gyermeknap, hivatalos munkaszüneti nap legyen.
Ezután teljes mértékben megtéríti az állam az ötven kilométeres távon belül ingázó diákok utazási költségeit. Így próbálják meg csökkenteni az oktatási rendszerből lemorzsolódó tanulók számát.
Négy nap után jelentkezett újra a csapat, melynek tagjai a Kancsendzönga alaptáborába tartanak, hogy emléktáblát helyezzenek el Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek. A négynapos csend oka, hogy útjukon csak ritkán van telefonjel, hiányos az internetkapcsolat.
Maradéktalanul megtéríti az állam az 50 km-en belül ingázó diákok útiköltségeit, a kormány október 12-én fogadta el az ezt szabályzó rendeletet.
Márton Áron püspök példás élettörténetéről, népnevelő tevékenységéről szóló kutatások eredményeit, de a Securitate által róla készített iratanyag áttanulmányozásának eredményeit is bemutatták.