Az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója szerint az autonómia szükségességét igazolja az a tény is, hogy a román csendőrség bírságokat rótt ki a tavalyi székely szabadság napján az autonómia igényét hangoztató SZNT aktivistáira.
A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon.
Esőre, erős szélre, a hegyvidéki térségekben pedig havazásra vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztás az ország egész területére érvényes, vasárnap 22 óráig.
Közzétette az oktatási minisztérium a 2017-es EURO 200-as programra vonatkozó módszertanát, amely szerint a 200 euró értékű számítógép-vásárlásra szánt támogatási kérelmeket április 21-ig adhatják le a jogosultak abban a tanintézetben, ahol tanulnak.
Elkeserítő képet mutat Romániáról az Európai Bizottság regionális versenyképességi mutatóit tartalmazó tanulmánya: az intézmények, az infrastruktúra, az egészségügy, az oktatás tekintetében is jóval elmarad az ország az európai uniós átlagtól.
Naponta mintegy kétezer támogatási igénylés érkezik be az RMPSZ csíkszeredai székhelyére a Szülőföldön magyarul támogatási program keretében. A pályázatokat március 17-ig lehet elküldeni, eddig közel huszonötezer kérelmet nyújtottak be.
Elküldi lemondólevelét „biankóban” Liviu Dragneának, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke belátása szerint járjon el a személyével kapcsolatban – nyilatkozta szerdán Victor Ponta volt miniszterelnök, az Agerpres tudósítása szerint.
Szakmai felkérésnek tett eleget Borbély László, amikor elfogadta Sorin Grindeanu kormányfő megbízását. A továbbiakban a fenntartható fejlődés kérdéskörére kíván összpontosítani, és ennek intézményes hátterét megteremteni.
Országos beiskolázási kampányt indított az RMDSZ, amelynek elsődleges célja, hogy 9 ezer fő fölött tartsák a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát – tavaly 9300 kisgyerek számára választottak szülei magyar csoportot.
A következő két hétben marad a tavaszias időjárás, néhol megnövekszik a csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) által közzétett előrejelzésből.
Néhány napon belül megjelenik az öt-nyolc osztályosok új tantervéről szóló miniszteri rendelet, ezután kerül sor a tankönyvlicitre. Ezúttal megvan az esély arra, hogy elkészüljenek őszre a románt idegen nyelvként oktató tankönyvek.
Kiemelkedő zenei tudással rendelkező fiatalok laza, könnyed, bulis formában adnak elő feldolgozásokat – így lehet összefoglalni a magával ragadó stílusú Fuse Band együttest.
Újra támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásainak finanszírozását: az új szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozó program esetében a kért összeg mindössze 75 százalékát biztosítják.
204 km/órás sebességgel futott radarba egy gépkocsivezető vasárnap az A2 autópályán, a Bukarest-Konstanca útszakaszon, a 122 kilométer magasságában, a Konstanca fele vezető irányban – tájékoztat a rendőrség közleménye.
2009-2015 között több mint 14 ezer orvos és 28 ezer egészségügyi asszisztens hagyta el Romániát – mondta el az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Viorel Huşanu, a Sanitas szakszervezet bukaresti elnöke.
Engedélyezte a csendőrség Marosvásárhelyen a március 10-ei székely szabadság napi megmozdulást, az ügyről pénteken egyeztettek a felvonulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a rendfenntartók képviselői.
Az Utazás kiállítás 2017 elnevezésű turisztikai rendezvényen Kovászna, Hargita és Maros megyék turisztikai egyesületei népszerűsítik a térség idegenforgalmi ajánlatait – számol be közleményben az RMDSZ.
Március 4-e és 10-e között jelentős a vízhiány a bánsági és a dobrudzsai őszi búzával elvetett termőföldeken, valamint Erdély legnagyobb részén – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (INM) agrometeorológiai előjelzésében, amelyet az Agerpres idéz.
Négy parlamenti képviselő módosító indítványt nyújtott be a 2006/96-os törvényhez, amely szerint „nem érdekellentét, olyan személy alkalmazása a parlamenti irodában, akivel a képviselő az elmúlt öt évben munkaviszonyban volt”.