Betörtek egy futárszolgálathoz, megléptek egy 8 ezer lejt tartalmazó széffel

Közismert futárszolgálat dévai székhelyére törtek be a hétvégén, a tettesek elvittek egy páncélszekrényt, amelyben mintegy 8 ezer lej volt – közölte a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vrancea megyében is rengett a föld

A Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű földrengés volt vasárnap 12 óra 48 perckor Vrancea megyében – jelenti honlapján az országos földfizikai intézet.

Vrancea megyében is rengett a föld
Vrancea megyében is rengett a föld
2017. június 25., vasárnap

Vrancea megyében is rengett a föld

2017. június 25., vasárnap

135 ezer diáknak kezdődik hétfőn az érettségi írásbeli szakasza

Hétfőn a román nyelv és irodalommal kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák a tanügyminisztérium által jóváhagyott naptár szerint.

135 ezer diáknak kezdődik hétfőn az érettségi írásbeli szakasza
2017. június 25., vasárnap

Egy színházi szövetség létjogosultsága

Lenne létjogosultsága az összes erdélyi magyar színházat tömörítő szervezetnek, ha azt eredményesen tudják működtetni – mondták el lapcsaládunk megkeresésére erdélyi magyar teátrumok vezetői.

Egy színházi szövetség létjogosultsága
Egy színházi szövetség létjogosultsága
2017. június 25., vasárnap

Egy színházi szövetség létjogosultsága

2017. június 24., szombat

Több mint nyolc óra után indult újra a forgalom az A3-as autópályán

Több mint nyolc óra elteltével újraindult az A3-as autópályán a közlekedés. A Bukarest-Ploieşti autópálya 51-es kilométerszelvényénél szombat délelőtt felborult egy 32 tonnás, üzemanyagot szállító tehergépjármű, emiatt rendeltek el forgalomkorlátozást.

Több mint nyolc óra után indult újra a forgalom az A3-as autópályán
2017. június 24., szombat

Egészségügyi minisztérium: az oltásprogram minden vakcinája elérhető az egész országban

Az oltásprogram minden vakcinája megtalálható az egész országban, beleértve a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni oltást (ROR), valamint a hat és négy komponensű oltásokat is – olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.

Egészségügyi minisztérium: az oltásprogram minden vakcinája elérhető az egész országban
2017. június 24., szombat

Üzemanyagot szállító kamion borult fel az A3-as autópályán – áll a forgalom

Áll a forgalom a Bukarest felé vezető A3-as autópályán szombaton, miután egy üzemanyagot szállító kamion felborult az úttest mellett, az 51-es kilométerszelvénynél.

Üzemanyagot szállító kamion borult fel az A3-as autópályán – áll a forgalom
2017. június 23., péntek

Felborult egy autóbusz Predeal közelében

Felborult egy autóbusz Brassó megyében a DN73A úton, Predeal és Pârâul Rece között - tájékoztatott Ciprian Sfreja, a Brassó megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője.

Felborult egy autóbusz Predeal közelében
2017. június 23., péntek

Két oroszlánt tartott az udvarán egy Mehedinți megyei férfi

Házkutatást tart a rendőrség a Braniştea községi Săveşti településen egy férfinél, aki két oroszlánt tartott illegálisan az udvarán, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság.

Két oroszlánt tartott az udvarán egy Mehedinți megyei férfi
2017. június 23., péntek

Több mint hétezer kanyarós megbetegedést regisztráltak Romániában

Péntekig 7282 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában – közölte a fertőző betegségek országos központja.

Több mint hétezer kanyarós megbetegedést regisztráltak Romániában
2017. június 22., csütörtök

Bűnvádi feljelentést tettek közösség elleni izgatás miatt

Közösség elleni izgatás és uszítás miatt tett bűnvádi feljelentést a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Traian Băsescu a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Marius Pașcan a PMP Maros megyei képviselője, és Rareş Bogdan a Realitatea televízió műsorvezetője ellen.

Bűnvádi feljelentést tettek közösség elleni izgatás miatt
Tavaszi rizottó | Falaton túl
Megnyitás

Tavaszi rizottó | Falaton túl

A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.

2017. június 20., kedd

Feljelenti a magyarellenes uszítókat a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tesz minden magyarellenes kijelentés miatt – áll a szervezet kedden kiküldött közleményében.

Feljelenti a magyarellenes uszítókat a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat
2017. június 20., kedd

Egy kis vásárlás összegével már nyerhet a júniusi nyugtalottón

Kisorsolták a júniusi nyugtalottó-nyereményre regisztrálható kasszaszalagok értékét. Eszerint a 2017. május 30-án kibocsátott, 59 lejes kasszabonnal lehet nyerni.

Egy kis vásárlás összegével már nyerhet a júniusi nyugtalottón
2017. június 20., kedd

Tánczos Barna szerint az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt

Miután a hétfői megállapodások érvényüket veszítették, az RMDSZ-nek semmi oka nincs arra, hogy beavatkozzon a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső vitájába – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor.

Tánczos Barna szerint az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt
2017. június 18., vasárnap

Elsőfokú árvízkészültség Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízkészültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet több erdélyi, moldvai és dobrudzsai folyóra.

Elsőfokú árvízkészültség Hargita és Kovászna megyében is
2017. június 18., vasárnap

Autóval villanyoszlopnak ütköző fiatalok vesztették életüket

Életét vesztette két fiatal Beszterce-Naszód megyében, miután autójuk villanyoszlopnak ütközött – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Crina Sîrb.

Autóval villanyoszlopnak ütköző fiatalok vesztették életüket
2017. június 17., szombat

Orbán: Magyarország elsőként bizonyította be, hogy megállítható a népvándorlás

Magyarország elsőként bizonyította be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Hősök terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt szombaton.

Orbán: Magyarország elsőként bizonyította be, hogy megállítható a népvándorlás
2017. június 17., szombat

Román kamionban elrejtőzve próbált átjutni 32 migráns Magyarországra

Román kamionban próbált Magyarországra jutni 32 migráns Ártánd-Bors határátkelőnél szombat hajnalban – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.

Román kamionban elrejtőzve próbált átjutni 32 migráns Magyarországra

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye