Négy személy vesztette életét szombat délután Szászhermánynál, a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő 11-es jelzésű országúton.
6500 bírságot rótt ki a rendőrség egyetlen nap alatt. Az országos ellenőrzési akció során 900 bűncselekményt észleltek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság.
Aki szilveszterre kulcsos házat, utazást, esetleg szállodai pihenést választana, az már csak a megmaradt kínálatból tud válogatni. Legtöbben már nyáron lefoglalták a jobb helyeket, így most csak nagyon drágán vagy szerencsével lehet megfelelő ajánlatot találni.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) erős szélre, esőre és havazásra vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki pénteken az ország 15 megyéjére.
Repülőgépen érkezett a koporsó Mihály király holttestével Bukarestbe, a Henri Coandă repülőtérre.
Tönkretette a brassópojánai Salvamont menedékházának kapuját keddre virradóra az a medve, amely november folyamán többször megpróbált behatolni a Postăvarul panzióba.
Bírósági döntés rendelte el egy rákbeteg kislány orvosi felügyeletét, mivel a szülők megtagadták a gyermek kezelését, arra hivatkozva, hogy ellophatják a szerveit.
A tojás, a vaj és a friss gyümölcsök drágultak leginkább az élelmiszerek közül novemberben az előző hónaphoz képest, miközben a nem élelmiszeripari termékek közül az üzemanyag, a dohánytermékek és a cigaretta drágult leginkább.
Halálos munkabaleset történt Râmnicu Vâlceán, az Oltchim vegyipari vállalat üzemében. Két munkás négy méteres magasságból egy üres tartályba zuhant. Egyikük életét vesztette, másikuk megsérült – közölte a Vâlcea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Hozzáfogtak már a teljes értékű mezőgazdasági támogatások kifizetésének előkészítéséhez, illetve folyósításához a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség alkalmazottai. Idén nem utalnak át minden támogatási formát.
A Richter-skála szerinti 3,9-es erősségű földrengést észleltek a keddre virradó éjszaka, kevéssel éjfél után Buzău megyében – tette közzé honlapján az országos földfizikai intézet (INFP).
A Sepsiszéki Nagy Balázs és családja által a csinódi kertjükben pontosan tíz évvel ezelőtt építtetett kápolnához zarándokok százai érkeztek Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén.
A vaslui-i börtön vezetőségével és a vaslui-i, iaşi-i és bákói börtönök szakszervezeti vezetőivel tárgyalt hétfőn Tudorel Toader igazságügyi miniszter. A találkozón a büntetés-végrehajtási intézeteket érintő problémákról beszéltek.
Nyilvánosságra hozta Románia 300 leggazdagabb személyének névsorát a Capital gazdasági lap. Míg tavaly Hargita megyéből csupán egy személy kapott helyet a legtehetősebbek listáján, idén Verestóy Attila szenátor mellett a Melinda Impex alapítói is felkerültek rá.
Tűz ütött ki vasárnap reggel egy temesvári kereskedelmi csarnoknál. A tűzoltók a helyszínen egy elszenesedett holttestet találtak.
Villámgyorsan elmúló, félelmetes pillanatokat örökített meg Dustin Farrel, amerikai videós, aki a viharvadászatainak legjobb lassított és timelapse-felvételeiből tett közzé egy montázst a Vimeon.
A hatóságok felkészültek a tél kihívásaira – jelentette ki Mihai Tudose miniszterelnök a belügyminisztérium illetékeseivel folytatott szombati egyeztetést követően.
A magyarországi Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy ha előre megtervezzük, hogy mekkora adagokat kell készítenünk, akkor nemcsak a kiegyensúlyozott étkezésre tudunk odafigyelni.
A román királyi vonattal szállítják Bukarestből Curtea de Argeşre az I. Mihály volt román király holttestét rejtő koporsót – közölte a királyi ház sajtóirodája.