A következő két hétben felmelegedés, szép őszi idő várható, kevés csapadékkal – írja az Agerpres hírügynökség.
A szakadékba zuhant és életét vesztette szombaton két személy, akik a Királykő maratonon vettek részt. A baleset a Dâmbovicioara térségben történt – jelenti az Argeş Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
4764 lej volt egy háztartás átlagos havi jövedelme a második negyedévben, a költségek pedig 4049 lejt tettek ki háztartásonként, ez az összjövedelem 85 százalékát jelenti – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az ókeresztény korban élt vértanúkat, Kozmát és Damjánt a keleti és a nyugati kereszténység is szentként tiszteli. A magyar Szent Korona görög koronaként emlegetett részén, a bal oldalon Szent Kozma, a jobb oldalon Szent Damján arcképe látható.
Gördülékenyebbé tennék az átereszek karbantartását, a megrongálódott forgalmi táblák és biztonsági elemek javítását, továbbá terelőutak építését is szorgalmaznák azokkal a módosító javaslatokkal.
Elfogták szombat este azt az elítéltet, aki péntek délután szökött meg a Vrancea megyei Goleşti település környékéről, ahol börtönön kívüli munkát végzett.
Megölt egy kis termetű kutyát, és gazdáját is megsebesítette Gyulafehérváron egy pitbull terrier. Az állatot szinte egy napon keresztül keresték, végül szombat délután sikerült elfogni – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Megszökött péntek délután egy minősített emberölésért 22 éves börtönbüntetésre ítélt 39 éves fogvatartott Goleşti település környékéről, ahol börtönön kívüli munkát végzett – tájékoztatta az Agerprest a focşani-i börtön, ahol a férfi büntetését töltötte.
Ellenőrzött körülmények között állították le a cernavodai atomerőmű egyes blokkját szerdán reggel.
Lengyel turistára támadt egy medve a Radnai-havasokban levő Şetref-hágó (818 méteres magasság) egyik kijelölt turistaösvényén. A férfinak sikerült bemenekülnie egy elhagyatott menedékházba, így nem esett baja.
Országszerte lehűlés várható a következő napokban, jövő héttől azonban ismét felmelegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szeptember 29-éig tartó előrejelzéséből.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A munkahely elvesztése vagy a családban bekövetkezett változások miatt válhat rosszul fizető ügyféllé a legtöbb bankkölcsönnel rendelkező személy – derül ki abból a friss felmérésből, amely a bankok és elégedetlen ügyfeleik között közvetítő egyesület (CSALB) kérésére készült.
A lakosság segítségét kéri a Román Rendőrség három férfi azonosítására, akiket a holland hatóságok keresnek egy Amsterdamban elkövetett rablás miatt.
Törvénytervezetet nyújtott be a Nemzeti Liberális Párt tizenkét képviselője annak érdekében, hogy kerékpárparkolókkal lássák el a középületeket, piactereket, buszállomásokat és pályaudvarokat.
Az Amazonas-medence trópusi erdőtüzei hónapok óta pusztítanak, a kár jelentős, hiszen már műholdfelvételeken is jól kirajzolódnak az érintett területek. De indokolt a média hisztériája ezzel kapcsolatosan? Dr. Mara Gyöngyvér biomérnöki docens segítségével megpróbáltuk kideríteni, lehet-e okunk aggodalomra.
Megújulni a hűségben mottóval 2018. szeptember 7-én nyitották meg a kassai Árpád-házi Szent Erzsébet-székesegyházban a három szent kassai vértanú emlékévét, amelyet ugyanott zárnak szombaton.
A „mozgásban lévő” személyekről készített átfogó összesítést az Eurostat, egyebek mellett a ki- és bevándorlást, illetve a külföldi munkát vizsgálták. Románia egyes kategóriákban elkeserítő, másokban kiemelkedően jó eredményt ért el.
A kormány 1000 lejről 5000 lejre növelte a 112-es egységes segélyhívószámra beérkezett hamis riasztásokért kiszabható bírság felső határát a keddi kormányülésen elfogadott sürgősségi rendelettel. Arról is döntöttek, hogy 2020-tól csak személyazonossági igazolvánnyal lehet feltöltőkártyát vásároln