Vasárnap hajnal óta visszatértünk a téli időszámításra, vagyis sokan úgy érezzük még egy darabig, hogy reggel egy órával többet alhatunk, a délutánjaink viszont egyre sötétebbek lesznek. Bár sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz az utolsó óraátállítás, várhatóan 2021-ben szüntetik meg.
A Hivatalos Közlönyben is megjelent jogszabály szerint már a 2019/2020-as tanévtől állami költségvetésből is biztosítják az eddig önkormányzati forrásokból működtetett bölcsődék anyagi fedezetét. Csakhogy a kormány elhalasztotta a jogszabály alkalmazását.
Nem volt tudományos érvekkel alátámasztva, így a bíróság felfüggesztette az Víz- és Erdőügyi Minisztérium azon döntését, amely a mezei pacsirta, a szőlőrigó, a hegyi és a fütyülő réce kilövésére vonatkozott. A Milvus Csoport vezetője üdvözölte a precedensértékű döntést.
Egy fogarasi tömbház lépcsőházában látott medve miatt figyelmeztették a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül vasárnap este, tájékoztatott a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségre (ISU) hivatkozva az Agerpres.
A csendőrök, rendőrök és erdészek visszazavarták az erdőbe azt a medvét, amelyik szombat reggel Medgyesen kószált.
Kihirdette pénteken Klaus Johannis államfő a közrendre és közbiztonságra vonatkozó törvényt módosító jogszabályt, amely bővíti a rendőrök és csendőrök hatáskörét.
A világ különböző fertályain fellelhető, magyarsághoz köthető emlékhelyeket mutatja meg egy interaktív térképen a Hungarikumokkal a világ körül csapata.
Bemutatkozik a Magyar-Turán Alapítvány tudományos gyűjteménye: a tárlat a Magyar Természettudományi Múzeumban november 15-ig tekinthető meg. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy a régészeti adatok, az antropológiai kutatások, genetikai vizsgálatok merre mutatnak a magyarság eredetkutatásában a XXI. században.
Ezen a héten országszerte meleg marad az idő, jövő héttől azonban lehűlés várható, és nő a csapadék kialakulásának esélye – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 21-e és november 3-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből, amelyet az Agerpres szemléz.
A 2019. szeptember 6-án kibocsátott, 328 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson – írja az Agerpres.
A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megkezdte a második negyedévi gázolajtámogtás kifizetését – tájékoztat közleményében az intézmény, amelyet az Agerpres szemléz.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Kigyulladt csütörtök reggel a Kolozsvár–Bécs közötti vonatjárat mozdonya, rögtön azt követően, hogy a szerelvény elindult a kolozsvári állomásról. Az utasokat leszállították a vagonokból, senki nem sérült meg – tájékoztatott a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.
Az inflációnak megfelelő mértékben nő a gyermeknevelési pótlék 2020-tól kezdődően – az erről szóló törvénytervezetet kedden fogadta el a képviselőház, döntő házként.
Súlyos sérülésekkel került kórházba hétfő este egy 56 éves férfi, akit medve támadott meg a Brassó megyei Felsőkomána település egyik esztenáján.
Kellemes, az ilyenkor megszokottnál melegebb időre számíthatunk a következő napokban – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 14-e és 27-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzésére hivatkozva.
Kómába esett, majd elhunyt a kolozsvári Lup Daniel. Az agresszív limfómában szenvedő fiatalembert Olaszországban kezelték, azonban hiába küzdött a betegsége ellen, szervezete rosszul reagált a terápiákra. Egy kísérleti orvosi program lett volna utolsó reménye, azonban ezt a terápiát már nem tudta megkapni, szervezete feladta a harcot.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője. A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalán tudatták.
Jogerősen felmentette Romániában a legfelsőbb bíróság kedden Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjét, akire első fokon öt év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bukaresti táblabíróság egy korrupciós perben.