Véget ért az Osonó afrikai turnéja

Élményekkel, tapasztalatokkal valamint marokkói közös színházi projektre való meghívással és visszahívásokkal zárult az a nagyméretű turné, amely során először lépett fel a sepsiszentgyörgyi társulat Afrikában.

Szabó Enikő

2014. május 29., 22:222014. május 29., 22:22

2014. május 30., 07:062014. május 30., 07:06

A marokkói vendégszereplés sikerét mutatja az is, hogy az Oujdában megrendezett 7. Marokkói Nemzetközi Színházi Fesztivál főszervezője, Mohammed Benjeddi a 2015-ben sorra kerülő marokkói, algériai és tunéziai turnéra hívta vissza a társulatot. Az óceán-parti Kenitrában, a helyi társulat által szervezett fesztivál ugyanakkor egy közös színházi projektet eredményezett. Az Espace Theatral és az Osonó Színházműhely színészei, Fazakas Mihály vezetésével egy hónapon keresztül fognak együtt dolgozni egy koprodukció létrehozása érdekében. A marokkói próbafolyamatra a tervek szerint nyáron, július- augusztusban kerül sor.

A társulat április 30-tól kezdődően közel négy héten át tízezer kilométert utazott, így a három marokkói fesztiválfellépés mellett Milánóban, Veronában és a vajdasági Újvidéken is láthatták a nézők a Fazakas Mihály által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást.

„Nagy hatással volt rám az előadásuk. Szeretek színházba járni, és itt Marokkóban kevés alkalmam van rá, emiatt is örülök, hogy itt lehettem, és amiatt is, mert magával ragadott a produkció. Az összhangja, a kompozíciója, a használt eszközök végtelen egyszerűsége és mégis kifejező ereje, és nem utolsó sorban, az, hogy mennyire zsenge fiatalok adják ezt elő. Azt hiszem, ez az előadás mindenkit megérint” – vallotta Perényi János, Magyarország marokkói nagykövete.

A nagykövet a Marokkóban élő magyarokkal kapcsolatban azt mondta, hogy számuk alacsony ugyan, körülbelül 40-50 főre tehető, ám kiküldetése ideje alatt, az egyszerűsített honosítási eljárás kapcsán hat eskütétel zajlott, és ennek mindegyike erdélyi kérelmező volt. A társulat a nagykövettől arról is tudomást szerzett, hogy Marokkó királyának gyerekeit magyar testnevelő tanár edzi.

Az Osonó Színházműhely legközelebb a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon lép fel az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással, pénteken 17 óra 30 perctől, az Új Stúdióban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei