Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: még nincs szükség a vizsgák elhalasztására

Képünk illusztráció •  Fotó: Komka Péter/MTI

Képünk illusztráció

Fotó: Komka Péter/MTI

Még nincs szükség az országos vizsgák elhalasztására – jelentette ki kedden a Digi24-nek Ligia Deca. Az oktatási miniszter kedden, az oktatási szakszervezetekkel, illetve a diákok és a szülők képviselőivel tartott találkozója után kijelentette, meggyőződése, hogy tárgyalópartnerei „nagyon jól megértették”, mennyire fontos betartani az országos vizsgák korábban meghirdetett menetrendjét.

Székelyhon

2023. június 06., 16:322023. június 06., 16:32

2023. június 06., 16:572023. június 06., 16:57

A tanügyminiszter megismételte, hogy mindenképpen szeretné elkerülni az országos képességfelmérő vizsgák és az érettségi elhalasztását, és egyelőre erre nincs is szükség. Hozzátette, a következő napokban felmérik a helyzetet, és reméli, péntekig minden adott lesz ahhoz, hogy ne legyen szükség a vizsgák elhalasztásának bejelentésére – ismerteti az Agerpres.

Azt is elmondta, hogy a kormányt foglalkoztatja a tanügyi bérek növelése, és a pedagógusok bértábláját az új közalkalmazotti bértörvény fogja rögzíteni.

Hirdetés

„Valahol középen kell találkoztatni az elvárásokat”

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető kifejtette, számít arra, hogy a vizsgaidőpontok közeledtével a tanárokat érdekelni fogja a tanítványaik sorsa, és melléjük állnak. Elmondta: arra utaló jelzéseket kapott a keddi tárgyalásokon, hogy van esély a vizsgák menetrend szerinti megtartására.

Idézet
De ha a hét végéig nem jutunk egyezségre, az oktatási minisztérium tehet lépéseket a diákokat fenyegető kockázatok csökkentésére

– mondta Deca.

korábban írtuk

A tanügyminiszter szerint a béremelés elfogadása óta mintegy 10 ezer tanár hagyott fel a sztrájkkal
A tanügyminiszter szerint a béremelés elfogadása óta mintegy 10 ezer tanár hagyott fel a sztrájkkal

Körülbelül 15 ezer tanügyi alkalmazott, közöttük tízezer tanár felhagyott a sztrájkkal a béremelést biztosító sürgősségi kormányrendelet elfogadása után – jelentette ki kedden Ligia Deca tanügyminiszter.

Hozzátette, mindenkinek meg kell értenie: ahhoz, hogy „a dolgok a medrükben maradjanak”, valahol középen kell találkoztatni az elvárásokat.

Idézet
El kell jutnunk oda, hogy mindannyian a diákokat helyezzük előtérbe”

– jelentette ki.

Deca ugynakkor hangsúlyozta, hogy folytatódnak az egyeztetések a szakszervezetekkel, a kollektív munkaszerződéssel kapcsolatos első megbeszélést szerdán tartják.

Ligia Deca ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány semmiféle módon nem gyakorolt nyomást a sztrájkoló tanárokra, és a munkát beszüntető pedagógusok sem gyakorolnak nyomást az óráikat megtartó kollégáikra.

Az érettségizők elmaradó kompetenciavizsgáit a tantárgy éves tanulmányi átlagával osztályozhatják

Az oktatási miniszter kedden kijelentette, ha a tanügyi sztrájk folytatódik, akkor az érettségizők elmaradó kompetenciavizsgáit az adott tantárgy éves tanulmányi átlagával osztályozhatják.

Az Europa FM-nek nyilatkozó tárcavezető elmondta: reméli, hogy nem lesz szükség erre a megoldásra, de tekintve, hogy hétfőn el kellene kezdődniük a kompetenciavizsgáknak, a világjárvány idején alkalmazott megoldás most is beválhat.

Hozzátette: nem hiszi, hogy ez az ideális megoldás, mivel a kompetenciavizsgáknak a diákok jelenlegi tudását kellene felmérniük, de szükség esetén alkalmazni fogják.

Mindenképpen olyan megoldásokra törekednek, amelyek a legkevésbé hatnak negatívan a tanulókra, mivel az a fontos, hogy a sikeresen érettségiző diákok jelentkezhessenek az általuk kiválasztott egyetemekre

– szögezte le.

Azoknak a érettségizőknek, akik a kompetenciavizsga tantárgyából bukásra állnak, meg kell adni a javítás lehetőségét – mondta még a tanügyminiszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
Hirdetés