
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A nyomozóhatóságok két férfi, akik közül egyik rendőr, előzetes letartóztatását kérték vasárnap a Temes megyei törvényszéken egy drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyben.
2025. március 30., 17:272025. március 30., 17:27
A Román Rendőrség (IGPR) vasárnapi közleménye szerint – melyet az Agerpres idéz – a rendőrség 2024 áprilisában hivatalból eljárást indított, miután egy Temesváron létrehozott drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tevékenységéről értesültek.
A nyomozás során kiderült, hogy az ügyben a Temes megyei rendőrség egyik rendőre is érintett. Az 53 éves rendőr 2025 februárjában és márciusában
Ugyanebben az ügyben egy 38 éves férfi is érintett, aki 2025 folyamán kábítószereket szerzett be eladás céljával.
A hatóságok szombaton 11 helyszínen tartottak házkutatást, amelyek nyomán több mint 3,8 kilogramm kannabiszt, 25 gramm kristályt (3-CMC), valamint precíziós mérlegeket, aprítógépeket, kábítószerek nyomát viselő tárgyakat, pénzt és egyéb bizonyítékokat gyűjtöttek be.
Az IGPR hangsúlyozza, hogy a Temes megyei rendőrség elhatárolódik az ilyen fajta magatartástól és kiveszi részét a nyomozásban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!