Nem sikerült alkalmazni a törvényt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hiába tiltja a közlekedési jogszabály a szekerek országutakon és városokban való közlekedését, a fogatosok többsége semmibe veszi a rendelkezést. Az érintettek olykor jogosan hivatkoznak a kerülőutak hiányára, máskor viszont kihasználják a rendőrség nemtörődömségét, és gátlástalanul felhajtanak a közutakra.

Szucher Ervin

2015. január 05., 14:002015. január 05., 14:00

A fogatosok számos esetben este kivilágítatlan járművekkel vágnak neki az útnak, a maguk és mások életét sodorva veszélybe. Míg tíz évvel ezelőtt a hatóságoknak alkalma nyílt elkobozni a járgányokat, ez az extrém intézkedés ma már alkotmányellenesnek minősül. Marad a bírságolási lehetőség, amivel – a megszólaltatott erdélyi polgármesterek szerint – a legtöbb rendőr nem él.

A Kolozsvár és Nagyvárad közötti E60-as út körösfői szakaszáról az utóbbi években szinte teljesen eltűntek a szekerek és a mezőgazdasági gépek. Sajnos, de egyben szerencsére – ahogy a kalotaszegi település elöljárója fogalmaz. „Jó, mert nem akadályozzák a forgalmat, rossz, mert ez annak a jele, hogy ezen a vidéken szinte teljesen meghalt a mezőgazdálkodás. Az emberek inkább az út mentén népművészeti tárgyakat meg egyéb csecsebecséket árulnak, mások meg állatokat tartanak. Nem vagyok éppen fiatal, de tényleg nem emlékszem, mikor volt utoljára szekeresek által okozott baleset Körösfőn” – mondja Antal János.

Hasonló helyzet jellemzi a sóvidéki Parajdot is, ahol szinte minden második család – közvetve vagy közvetlenül – a sóbányából próbál megélni. A falusi turizmus látványos fellendülése egyre több parajdit mondatott le a gazdálkodásról. A Hargita megyei nagyközség számos szekere ma már felvirágoztatva, vendégfogadók udvarán díszeleg.

Ezzel szemben Thiesz János kovásznai polgármesternek kimondottan jó tapasztalatai vannak a rendőrséggel. Mint mondja, ott, ha valaki bemerészkedik szekerével a főtérre vagy a fürdőtelepre, a hatóság azonnal büntet. Ugyanakkor igyekeznek kiszűrni azokat a vajnafalviakat is, akik nem a mellékutakon próbálnak eljutni a Tündérvölgybe. Más a helyzet a Kovásznától a kisvároshoz tartozó Csomakörös felé közlekedő szekeresekkel, akiknek alternatíva híján megengedett a ló által vontatott jármű használata. A rend őrei abban az esetben is elnézők, ha a szekeres egy olyan településrészbe tart, ahol a mellékutcák fel vannak túrva. A jelentős infrastrukturális munkálatok miatt Kovásznán számos utca járhatatlan.

A Maros megyei Gernyeszeg alpolgármestere, Szabó Ernő úgy tudja, a rendőrök akkor is ritkán kobozták el az országútra szabálytalanul felhajtó szekereket, amikor a közlekedési törvény még lehetővé tette. „Csak azokét vették el, akiket elkaptak lopott fát szállítani. Amúgy még csak nem is bírságolnak” – panaszkodik a karhatalmiak hozzáállására Szabó. „Sajnos a legtöbb szekeres nem tartja be a közlekedési szabályokat, a rendőrség meg szemet huny” – állítja a 15-ös országút mentén, Marosvásárhely és Szászrégen között fekvő Gernyeszeg alpolgármestere.

Szintén a rend őreinek a nemtörődömségében látja a legnagyobb gondot Sagyebó István is, a marosvásárhelyi, segesvári, szovátai és dicsőszentmártoni út elágazásánál fekvő Balavásár községgazdája. Mint mondja, a Küküllő menti községben még azoktól sem kobozzák el a szekeret, akiket falopáson érnek tetten, holott a törvény egyértelműen fogalmaz. „A büntetési jegyzőkönyvekben, melyek másolata a bírság kifizetésekor az önkormányzathoz kerülnek, még véletlenül sem szerepel az, hogy az illetőnek nem lett volna szabad felhajtania az országútra. A rendőrök olyasmiket írnak be, hogy a szekeresnél nem volt személyazonossági, vagy a járműről hiányzott a macskaszem. Az évek során nem hogy a gebét, de még a szekeret sem kobozták el senkitől, még a fatolvajoktól sem” – mondja Sagyebó.

Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint, amióta az alkotmánybíróság megállapította, hogy a szekerek elkobzása csak abban az esetben törvényes, ha a közlekedési eszközt bűnügyi tettek elkövetésére – mint amilyen például a falopás – használták, a hatóságoknak be kell érniük a szekeresek bírságolásával. Ezzel szemben Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség igazgatója megtalálta a főként hidegvölgyi cigányok megrekcumozásának leghatékonyabb módszerét. „Alkotmányellenes elkobozni a szekeret, semmi gond, mi elvesszük a lovat. Nem nehéz, hisz sokszor, amikor meglátják az embereinket, megriadnak, otthagyják az úton, és elfutnak. Aztán egy-két napon belül jelentkeznek – a kifizetett bírsággal” – meséli a rendőrfőnök.

A rendőrségi statisztikák szerint Maros megyében az év első tíz hónapjában három olyan közúti balesetet jegyeztek, melyben gépkocsivezetők szekerekkel ütköztek. Két esetben a kocsis súlyosan megsérült, a harmadikban életét vesztette. A rend őrei több mint háromszáz esetben bírságoltak fogatosokat az idén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés