
A marosvásárhelyi magyar oktatással kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet az EP brüsszeli plenáris ülésén, napirenden kívül elmondott szerdai felszólalásában két erdélyi magyar EP-képviselő.
2012. március 29., 19:322012. március 29., 19:32
Úgynevezett egyperces (régebben napirend előtti) felszólalásában az RMDSZ-es Sógor Csaba hangoztatta: az erdélyi városban a román és a magyar közösség fele-fele arányban alkotja a lakosságot, de az etnikai arányok ellenére egyetlen olyan általános iskola sincs, amelyet magyar történelmi személyiségről neveztek volna el. Egy nemrégiben indult szülői kezdeményezéssel a város magyar nemzetiségű volt polgármesteréről, Bernády Györgyről szeretnének elnevezni egy intézményt, a kezdeményezést azonban az iskola vezetősége és a helyi tanács román többsége minden eszközzel akadályozza. A képviselő úgy vélte, a népek békés egymás mellett élését biztosító kölcsönös megértés és tisztelet első lépése lehetne, hogy a szimbólumok szintjén is érvényesülni hagyják a többnyelvűséget.
Tőkés László, az EP volt alelnöke arra hívta fel a figyelmet: tavaly óta az új román tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyar ifjúság három multikulturális egyetemen önálló magyar karokon tanuljon, ám a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) román vezetősége szembeszegül a törvénnyel, és román pártok támogatásával akadályozza az önálló magyar kar felállítását. Mint mondta, a magyar tanárokat megfélemlítik, Brassai Attila professzort pedig – aki tavaly Strasbourgban nyújtott tájékoztatást a törvénytelen egyetemi állapotokról – a vezetés fegyelmi büntetéssel szankcionálta. Tőkés László arra kérte Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét, továbbá a teljes EP-t és az Európai Bizottságot, hogy „védelmezzék meg a marosvásárhelyi magyar tanárokat, és támogassák az Ungureanu-kormány törvényes intézkedéseit a magyarellenes választási kampányeszközökhöz folyamodó utódkommunista politikai erők obstrukciója ellenében”.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!